A hétfői napom (szept. 24.) nagyon hosszú volt. Szerintem nem is 24 órából állt. :-D Nagyon sokat kellett dolgoznom. Sikerült benéznem, hogy mikor kell kezdenem dolgozni, így fél órával korábban kezdtem, mint kellett volna. Az volt a "szép" az egészben, hogy a család is elfelejtette, így teljesen természetesnek vették, hogy akkor kezdtem, amikor nagy átlagban szoktam. Aztán mikor anyukának leesett, hogy nekem még fél óra alvás járt volna, nagyban kérte a bocsánatomat, de mondtam is neki, hogy nem az ő hibája, én néztem be, na meg akkor már teljesen mindegy volt. A kicsit ismét én fuvaroztam reggel suliba, majd egy nagyon szűkös másfél órás pihenőt követően ismét dolgozhattam egészen este negyed 8-ig. A nagyobbik gyerek ugyanis még nem ment hétfőn iskolába a mandulaműtétje miatt. Elvoltam vele egész nap, és szerencsére minden gördülékenyen ment a gyerekekkel, úgyhogy most nem is panaszkodok. :-D Az egyetlen gondom az volt, hogy nagyon fáradt voltam, nem szeretem az ilyen hosszú munkanapokat. :-D
Miután lepasszoltam a gyerekeket apukának, leültem megnézni egy filmet, amit Vivi ajánlott a blogjában, és megtalálható a teljes verzió magyarul a youtube-on:
Switch.com a film címe
Ez a film nagyon különleges volt a számomra, több okból is:
1. ez volt az első film, amit teljes egészében végignéztem az USA-ban. (tudom, nagyon ciki, hogy itt vagyok másfél hónapja, és még nem jutottam odáig, hogy filmet nézzek, de mindig volt jobb dolgom is ennél...)
2. a film az imádott városomban, Párizsban játszódik, rengeteg olyan helyszínen, ahol nekem is volt szerencsém megfordulni, és különös örömmel töltött el, amikor láttam azokat a helyszíneket a filmben.
3. nagyon-nagyon fura volt, hogy a filmet magyarul néztem. Annyira ráálltam már az angolra, hogy az a fura, ha valami magyar. :-)
A film maga annyira nem tetszett egyébként, számomra az az egyszer nézhetős kategória, mert valamiért én nyálas romantikus filmre számítottam (azokat nagyon szeretem, tudom, ez is ciki...), ehelyett ez egy fura akciófilm volt. Mindegy is, a fent felsorolt okok miatt különleges a számomra. :-)
Kedden (szept. 25.) már végre minden visszaállt a normális kerékvágásba, vagyis délelőtt 9 és délután 2 között nem kellett dolgoznom, mert a gyerekek iskolában voltak. Nagyon szeretem az ilyen napokat, mert bőven van időm arra, amire csak akarom. Délután a gyerekekkel is minden rendben ment, vacsora előtt kicsit nyűgös lett már a kisebbik gyerek, de szerencsére megfelelően tudtam kezelni. Este nagy családi vacsora volt, ahogy péntekenként szokott lenni, csak most kedden volt, mert másnap ismét egy zsidó ünnep volt, a Yom Kippur, ami nem tudom, hogy pontosan mi, de az a lényege, hogy nem esznek és nem isznak semmit egész nap (talán csak egy kis vizet), és gondolkodással (meg éhezéssel és a kávéhiány miatti fejfájással) töltik a napjukat. Ez az egész kedden naplementekor kezdődött, de előtte még jól bevacsoráztunk. Vacsora után apuka és a gyerekek bocsánatot kértek anyukától és tőlem a viselkedésükért, mi meg persze megbocsátottunk. Ez szerintem nem volt része ennek a zsidó ünnepnek, csak úgy adta magát, és nem is vettük komolyan. Nagyon vicces volt az egész.
Este anyuka elhívott magával, hogy ha szeretnék vele tarthatok a zsinagógába aznap este. Persze igent mondtam, mert bár nekem nem ez a vallásom, de nagyon érdekel a zsidó kultúra (is). Az 'istentisztelet' a Georgetown University-n volt. Én akkor voltam ott először, és nagyon-nagyon tetszett, feltétlen vissza kell majd mennem oda. Olyan volt, mint a filmekben: a diákok Georgetown University-s pulóverekben mászkáltak (nekem is kell olyan!!!) és a campus is nagyon szép volt. Maga az 'istentisztelet' nem volt annyira érdekes, jobbára csak nézelődtem, meg az imakönyvet lapozgattam. Sokszor kellett felállni-leülni, anyuka szerint azért, hogy garantáltan senki ne aludjon el. Az egész elég sokáig tartott, már én is untam kicsit, de összességében nagyon jó volt ott lenni, és ezt is átélni. Nem hiszem, hogy máskor is fogok menni ilyenre, de egyszer jó volt. :-) Na meg azért is nagyon jó volt, mert odafelé és hazafelé nagyon jót beszélgettem anyukával. Szeretek vele így kettesben lenni és csak beszélgetni. Sokszor megosztom vele a gondjaimat, mert ő tényleg meghallgat, tanácsot ad, és érzem, hogy tényleg érdekli, hogy mi van velem. Szerencsére nagyon jó kapcsolat van közöttünk, és komolyan hálát adok ezért a családért.
Szerdán (szept. 26.) délelőtt nem kellett dolgoznom, nem is volt itthon a család, elmentek a zsinagógába gyerek istentiszteletre - vagy nem tudom mi ennek a magyar megfelelője a zsidó kultúrában. Délben hazaértek, én meg munkába álltam, és igyekeztem csendben tartani a gyerekeket. Mint ahogy fentebb említettem, ezen a napon a felnőttek nem ettek és nem ittak semmit, anyuka nagyon ki is volt, le is feküdt egy pár órára. Aztán este, naplemente után végre ehetett mindenki - bár engem nem nagyon érintett az egész, én ugyanúgy ettem-ittam, ahogy máskor is napközben is. A vacsora csak light-os volt, ahogy az az előírásban is szerepel, de nekem nagyon tetszett, hogy gyakorlatilag reggelit ettünk vacsorára, és számomra az ebéd volt a fő étkezés aznap. Csak mint otthon. :-) Szóval vacsira bégelt ettünk, főtt tojást, tonhalsalátát, és nagyon finom sajtokat. Lightosnak épp nem nevezném a mennyiséget, amit elfogyasztottam, de ez nagyon-nagyon fogamra való volt akkor. :-)
Vacsora után apuka indult ki a reptérre, ugyanis a munkája miatt 10 napra elutazott a Közel-Keletre. Országot konkrétan nem írnék, de az biztos, hogy nem épp a legbiztonságosabb hely. Azért bízom benne, hogy minden rendben lesz. :-)
Csütörtökön (szept. 27.) már ismét minden a régi volt. A gyerekek iskolában voltak napközben, ami számomra egyenlő a szabadidővel, amit mindig nagyon nagyra értékelek. :-) És az a nap nagyon különleges is volt, mert végre tudtam skypeolni az egyik legjobb barátnőmmel, és nagyon-nagyon jó volt beszélgetni vele. Előtte beszéltem a családommal, és különböző okokból nagyon rossz hangulatban voltam utána, de Momszinak sikerült kipanaszkodnom magam. Bocsi emiatt Momszi, remélem legközelebb jobb hangulatban kapsz el. :-) <3
Délután felvettem a gyerekeket a suliból, és utána is minden rendben ment velük. Nem mondom, hogy könnyű volt - sosem az, de kezelhető. :-)
Este anyuka 9 után ért haza, vagyis én tettem ágyba a gyerekeket, de akkor is minden rendben ment. Beszélgettem kicsit anyukával, majd jó későn eltettem magam másnapra. :-)
Pénteken (szept. 29.) korábban kellett felvennem a suliból a nagyobbik gyerekem, és együtt mentünk a kicsiért, de minden jól ment, csak nekem volt kb másfél órával kevesebb szabadidőm, de sikeresen megoldottam így is mindent, amit csak akartam. Ebbe az is beletartozik, hogy a héten már második alkalommal készítettem magamnak delikát levest betűtésztával. Egyszerűen nem bírok vele betelni, legszívesebben minden nap azt ennék. Tudom, hogy ez nevetségesen hangzik, mert csak víz, delikát meg tészta, de olyan otthon íze van. "Egy csipetnyi otthon" - ahogy a delikát zacskóján is szerepel. :-)
Még reggel anyuka nagy boldogan felhívott fél 9 előtt pár perccel, hogy legalább tízszer megköszönje, hogy időben összekészítettem a kicsit az iskolába, mert így mióta tart az iskolaszezon, most először fog beérni korábban a munkahelyére, és nagyon boldog emiatt. Én is nagyon örültem, hogy ennyire örül, és 10x is elmondtam, hogy nagyon szívesen. Egyébként is mindig időben összekészítem a gyereket az iskolába, csak ő nem szokott tudni időben elindulni. Az egész hátterében pedig az van, hogy mióta elment apuka, negyed órával korábban szoktam kezdeni dolgozni, így én keltem fel a kicsit, segítek neki felöltözni, és minden egyébben, így anyukának egyáltalán nincs rá gondja, van bőven ideje saját magát összeszedni. Igazából nem lenne kötelességem korábban kezdeni, és ő sem kért meg rá, én ajánlottam fel, és jól is működik a dolog. Ez nem nagy szívesség a részemről, de nagyon jól esik, hogy mennyire nagyra értékeli anyuka, és úgyis én is annyi mindent kapok tőlük, hogy ennyit - sőt akár sokkal többet is - igazán megtehetek én is.
Anyuka kora este időben hazaért a munkából, és hozott pizzát vacsorára. Nagyon finom a pizza, amit szoktak venni, az egyetlen hibája, hogy nagyon sótlan a tésztája nekem, de ezen könnyen lehet segíteni szerencsére. :-)
Vacsi után megvártam míg anyuka ágyba teszi a gyerekeket, majd az én lelkem ápolgatása következett. :-) Nagyon jót beszélgettünk, elmondtam neki mi nyomja a lelkemet, ő meg tanácsot adott nekem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire jó a kapcsolatom a host családommal, és hogy egyáltalán nem beosztottnak érzem magam, hanem igazi családtagnak, akinek adnak a véleményére, és meghallgatják, ha valamilyen bánata van. Bárcsak minden au pair megtapasztalhatná, hogy milyen egy ilyen családdal élni! :-)
A hétvégéről külön számolok majd be, az már sokkal eseménydúsabb és képekkel gazdagabb lesz. ;-)
2012. szeptember 29., szombat
2012. szeptember 23., vasárnap
Szept. 21-23.
Pénteken (szept. 21.) elég nehezen keltem reggel. Még csak az sem doppingolt, hogy fizetés nap volt (általában szokott :-D). Amikor elkezdtem dolgozni, a kisebbik gyerek már túl volt a reggelin is, mert valamiért aznap nagyon korán kelt. Persze délután meg alig bírt ébren lenni. Összekészítettem időben, majd egy csomót vártunk az ajtóban anyukára, mert annyira hamar elkészültünk mindennel. Aztán anyuka elvitte suliba, én meg folytattam a munkát a másik gyerekkel. Ezúttal már nem Phineas and Ferb nézésből állt a munka (bugyuta amerikai mese, ami eleinte nem tetszett, de mióta egyre több mindent megértek belőle igen), hanem tényleg játszanom kellett vele. Általában ez nem okoz gondot, sőt, sokszor jobban élvezem a játékot, mint a gyerek, de a pénteki nap nagyon nyögvenyelős volt. Játék után próbáltam leültetni leckét írni, de ahogy kiejtettem a számon a 'házi feladat' szavakat, egyből megjelent a világfájdalom az arcán, és hogy neki fáj a gyomra. Persze amikor játszani kell, akkor nem fáj a gyomra... Nagy nehezen rávettem a leckeírásra, és egy csomót segítettem is neki, de nagyon kíméletlen voltam. :-D Még az olvasás leckéjéhez is elolvastam én is a könyvet, amit neki kellett, csak hogy tudjam miről van szó. A könyv a 3 kismalacról szól, a meséről, amit mindenki ismer, csak épp a farkas szemszögéből mesélve. Hihetetlen idióta egy történet, és csak pislogtam nagyokat, hogy ez komoly? Olvasás lecke után matek következett. Szerencsére ez az én területem, tudtam is neki segíteni és elmagyarázni a feladatokat. Utána befutott a nagyi, ami azt jelentette, hogy én off vagyok. Kicsit még tiszteletemet tettem, majd levonultam a szobámba közel 3 órára relaxálni. Ez nem alvást jelent, sosem szoktam nap közben aludni, általában csak netezgélek és skypeolok - nem mintha ez az apró részlet bárkit is érdekelne. :-D
Délután felvettem a kicsit a suliból, íme pár kép hol autózom minden nap:
Miután hazajöttünk, elvoltam a gyerekekkel és fürdetés után jött a vacsora. Anyuka megint nem ért haza időben, így apukával és a gyerekekkel ettem. Evés közben játszottunk valami fura játékot is, amit nem kezdenék el magyarázni, mert igazából én sem értettem. Mindenesetre én tartom magam ahhoz, hogy "magyar ember evés közben nem beszél", vagyis nem szoktam túl aktív lenni vacsora közben, inkább csak hallgatom mit beszélget a család, és ha kérdeznek, akkor válaszolok.
Vacsora után hazaért anyuka, beszélgettem vele kicsit, majd próbáltam beállítani a netbankomat, de nem sikerült, mert amikor nyitottam a bankszámlámat még nem volt social security numberem, a netbankhoz viszont kell. Így majd be kell mennem a bankba, regisztráltatni az SSN-t, és utána lesz netbankom. Utálom amikor egy ilyen apróság miatt kell rohangálni...
Szombaton (szept. 22-én) délelőtt suliban voltam, egészen kora délutánig. Az egyik lánynak aznap volt a szülinapja, így hozott mindenkinek croissant, nagyon finom volt. :-) Suli után elvittem a buszmegállóba, mert ment New Yorkba a hétvégére. Irigyeltem is érte nagyon! Utána a spanyol és a német lánnyal elmentünk a Cheesecake Factiry-ba, ami nem egy szimpla cukrászda, ahogy én azt hittem. Nagyon jó kis étterem. :-)
Délután felvettem a kicsit a suliból, íme pár kép hol autózom minden nap:
Miután hazajöttünk, elvoltam a gyerekekkel és fürdetés után jött a vacsora. Anyuka megint nem ért haza időben, így apukával és a gyerekekkel ettem. Evés közben játszottunk valami fura játékot is, amit nem kezdenék el magyarázni, mert igazából én sem értettem. Mindenesetre én tartom magam ahhoz, hogy "magyar ember evés közben nem beszél", vagyis nem szoktam túl aktív lenni vacsora közben, inkább csak hallgatom mit beszélget a család, és ha kérdeznek, akkor válaszolok.
Vacsora után hazaért anyuka, beszélgettem vele kicsit, majd próbáltam beállítani a netbankomat, de nem sikerült, mert amikor nyitottam a bankszámlámat még nem volt social security numberem, a netbankhoz viszont kell. Így majd be kell mennem a bankba, regisztráltatni az SSN-t, és utána lesz netbankom. Utálom amikor egy ilyen apróság miatt kell rohangálni...
Szombaton (szept. 22-én) délelőtt suliban voltam, egészen kora délutánig. Az egyik lánynak aznap volt a szülinapja, így hozott mindenkinek croissant, nagyon finom volt. :-) Suli után elvittem a buszmegállóba, mert ment New Yorkba a hétvégére. Irigyeltem is érte nagyon! Utána a spanyol és a német lánnyal elmentünk a Cheesecake Factiry-ba, ami nem egy szimpla cukrászda, ahogy én azt hittem. Nagyon jó kis étterem. :-)
Cheesecake választék
Miss Germany és Miss Spain
Nagyon finom volt a tészta
És ami az i-re felteszi a pontot: cheesecake with oreo !!!!!
Cheesecake eperrel (spanyol lányé)
Original Cheesecake (német lányé)
Ilyen finomat még életemben nem ettem!
Jóllakottan - és a gondolattal a fejünkben, hogy ide feltétlen vissza kell jönnünk - távoztunk a Cheesecake Factory-ból, majd elmentünk az egyik közeli Target-ba, mert a német lány vásárolni akart valamit. Nagyon tetszett az a hely is, nagyon jó áron lehet ott vásárolni mindenféle hasznos dolgot. :-)
Utána hazavittem a német lányt, majd a spanyol lánnyal eljöttünk hozzánk. Megmutattam neki a házunkat, bemutattam neki a host családomat, és jót beszélgettünk.
Spanyol-magyar barátság :-)
Ezután elmentünk bevásárolni a Giant-be, ugyanis a német lányhoz voltunk hivatalosak estére filmet nézni. Vettünk ezt-azt, majd időben megérkeztünk a német lányhoz. Eszméletlen szép házuk van, nagyon modern és nagyon szép bútorokkal berendezve. Miután kicsodálkoztuk magunkat, levonultunk az alagsorba filmezni, de épp csak filmet nem néztünk végül. Kicsit tévézgettünk ugyan, de leginkább beszélgettünk és hülyéskedtünk.
Csak kóla van a pohárban!
Őőőőrültek! :-D
Este fél 11 magasságában indultunk haza, én olyan 3/4 11-kor már itthon is voltam. Nagyon jó kis nap volt. :-)
Vasárnap (szept. 23-án) a délelőtt nagyon gyorsan eltelt magam sem tudom mivel, majd dél körül útnak indultam anyukával és a kisebbik gyerekkel az Au Pair - Host Family Picnic cluster meetingre. A nagyobbik gyerek nem jöhetett, mert még csak ezen a héten volt a mandula műtétje, és mindent megtesznek, hogy nehogy elkapjon valamilyen betegséget most, hogy még friss a seb. A meeting egy nagyon szuper parkban volt. Volt ingyen hotdog, innivaló és snack is. Mi vittünk magunkkal kaját, mert a családom nem eszik marha és disznó húst, de a pulyka hotdog is nagyon finom, nekem elhihetitek. :-) Desszertnek egy kis gyümölcsöt ettem csak, mert még mindig fullon voltam az előző napi Cheesecake Factoryban elköltött ebéd után. Kaja után találkoztam a többi au pairrel a clusteremből. Egyből megtaláltam a hangot az egyik német lánnyal, aki majdnem minden nyarát Magyarországon töltötte eddig, és tud is egy pár magyar szót. :-) Jövőhétre tervezünk is valamilyen közös programot. :-) A gyerekeknek volt arcfestés és lufihajtogatás is, de mire mi beálltunk a sorba, már mondták, hogy túl késő, így nem kapott a gyerekem lufiállatkát. Annyira nem volt elszomorodva. Kapott helyette valamilyen kis jegyzetfüzetet, én meg Au Pair in Americás körömreszelőt. :-D A meeting után a közeli játszótéren játszott kicsit a gyerek, majd jöttünk is haza, mert a gyerekeknek zongora órája volt még aznap. A nap további részében nemigen csináltam semmit, csak relaxáltam, és próbáltam felkészülni a következő hetemre. :-)
Vasárnap (szept. 23-án) a délelőtt nagyon gyorsan eltelt magam sem tudom mivel, majd dél körül útnak indultam anyukával és a kisebbik gyerekkel az Au Pair - Host Family Picnic cluster meetingre. A nagyobbik gyerek nem jöhetett, mert még csak ezen a héten volt a mandula műtétje, és mindent megtesznek, hogy nehogy elkapjon valamilyen betegséget most, hogy még friss a seb. A meeting egy nagyon szuper parkban volt. Volt ingyen hotdog, innivaló és snack is. Mi vittünk magunkkal kaját, mert a családom nem eszik marha és disznó húst, de a pulyka hotdog is nagyon finom, nekem elhihetitek. :-) Desszertnek egy kis gyümölcsöt ettem csak, mert még mindig fullon voltam az előző napi Cheesecake Factoryban elköltött ebéd után. Kaja után találkoztam a többi au pairrel a clusteremből. Egyből megtaláltam a hangot az egyik német lánnyal, aki majdnem minden nyarát Magyarországon töltötte eddig, és tud is egy pár magyar szót. :-) Jövőhétre tervezünk is valamilyen közös programot. :-) A gyerekeknek volt arcfestés és lufihajtogatás is, de mire mi beálltunk a sorba, már mondták, hogy túl késő, így nem kapott a gyerekem lufiállatkát. Annyira nem volt elszomorodva. Kapott helyette valamilyen kis jegyzetfüzetet, én meg Au Pair in Americás körömreszelőt. :-D A meeting után a közeli játszótéren játszott kicsit a gyerek, majd jöttünk is haza, mert a gyerekeknek zongora órája volt még aznap. A nap további részében nemigen csináltam semmit, csak relaxáltam, és próbáltam felkészülni a következő hetemre. :-)
2012. szeptember 20., csütörtök
Szept. 18-20.
Kedden (szept. 18-án) nagyon korán kellett kezdenem, de így is mire én felkeltem, a szülők és a nagyobbik gyerek már el is mentek itthonról, ugyanis aznap volt a gyerek mandulaműtétje, és reggel fél 7-re volt időpontjuk. Ez az egész azt jelentette, hogy a kicsit nekem kellett felkeltenem, összekészítenem sulira, és iskolába vinni. Mindennel sikerült időben elkészülni, időben értünk oda az iskolához, de én kicsit későn értem haza, mert nagyon nagy volt a forgalom. De így is délután 2-ig bőven volt szabadidőm, amit alaposan ki is használtam mosásra, netezgélésre, és blogírásra (!). Eredetileg aludni is akartam kicsit, de jött a takarítónő, amiről a szülők is elfeledkeztek, így őt kellett kerülgetnem egész nap, de alapjában véve nem sok vizet zavart, csak pihenni nem lehetett tőle.
Még itthon voltam, amikor anyuka telefonált, hogy tornádó veszély van a térségünkre, és hogy készüljek fel rá, hogy esetleg nem lesz internetünk, áramunk, és figyeljem az időjárás előrejelzést. Egész délelőtt nem volt semmi gond. Esett ugyan az eső, de gondoltam, hogy nincs ebben semmi különleges, tipikus őszi idő volt. Aztán kora délután elmentem felvenni a kicsit a suliból. Készítettem is pár képet menetben:
Alig hogy a gyerek beszállt a kocsiba, olyan eső kezdett el zuhogni, amilyenben még nem volt részem. Persze a hidegvéremet meg kellett őriznem, hisz ott volt a gyerek is. Így szépen lassan elindultam hazafelé. Még közel voltunk az iskolához, amikor majdnem az autómra zuhant egy jókora faág. Szerencsére sikerült időben félrekapni a kormányt, és szintén szerencsémre nem jött semmi a szembe sávon. Aztán az utcákon olyan szinten hömpölygött a víz, hogy rendesen éreztem, hogy nem úgy tapadnak az autó kerekei, ahogyan kellene. A hazaúton több autót is láttam árokba csúszva, illetve több faágat is kerülgetni kellett az utakon, de alapjában véve nem volt semmi gondom, kicsit lassabban ugyan, de épségben hazaértem a gyerekkel.
Itthon már a nagyi várt minket, illetve egy fantasztikus csomagocska a családomtól, tele minden földi (magyar!) jóval.Nem is bírtam ki könnyek nélkül, komolyan mondom annyira örültem mindennek, mint egy 5 éves kisgyerek. Főleg a csatolt levélke hatott meg. Csak zokogtam és zokogtam örömömben. Jó lenne mondjuk 2 hetente ilyen kis csomagok várnának itthon. :-)
A szülők a nagyobbik gyerekkel nagyon sokára értek haza, és iszonyatosan fáradt volt mindenki. Köztük én is. A gyerek elég rosszul nézett ki, alaposan begyógyszerezték a kórházban, de szerencsére jól sikerült a műtét, és azóta már minden rendben van. :-)
Szerdán (szept. 19-én) ismét én vittem reggel suliba a kisebbik gyereket, mert anyuka nem bírt időben elkészülni, és még én is mondtam neki előző este, hogy nem okoz gondot, ha megint nekem kell elvinni, pihenjen csak nyugodtan. Apuka egész nap itthon maradt a nagyobbik gyerekkel, így nekem nem sok dolgom volt vele. Délelőtt 10-ig voltam beírva dolgozni, vagyis miután hazaértem a gyerek iskolába szállításából, még kb másfél órát tévézgettem a nagyobbik gyerekkel. Utána 1-ig off voltam ismét, akkor indultam felvenni a kicsit az iskolából. Nem egyből hazajöttünk, hogy ne zavarja a nagyobbik gyereket a pihenésben, így elmentünk egy parkba (játszótérre) DC-be. Kicsit nehéz volt odatalálni, de utána nagyon jól elszórakoztatta magát a gyerek, és jól le is fárasztotta magát, ami szintén nem egy utolsó szempont. :-) A játszótér nagyon kis aranyos volt, tele mindenféle játékkal, amiket otthon biztos, hogy azonnal ellopkodnának, de hát ez Amerika, itt nem úgy mennek a dolgok. Még ingyen snacket is kaptunk a parkban. Na nem egy cukros bácsitól, nem kell rosszra dolgozni, hanem a parkban dolgozóktól mindenki kapott egy csomag chipset és egy kis csomag gyümölcsös gumicukrot. A gyerek is örült neki, meg én is. :-)
Ahogy hazaértünk, a nagyi már vitte is el itthonról a kicsit vacsizni, én meg a nagyobbikra "vigyáztam", vagyis tévéztem vele, meg néztem ahogy a játszószobában játszik. Apuka nagy boldogan mutatott nekem egy csomagot, amit a gyerek kapott aznap a New Jersey-ben (!) élő nagyszülőktől, és egy csomó jégkrém (!) volt benne - persze nem összeolvadva. Megint csak azt tudom mondani, hogy ez Amerika, itt ezt is meg lehet csinálni. :-)
Csütörtökön (szept. 20-án) már nem én vittem suliba a kicsit, csak össze kellett készítenem időre. Aztán tévézgettem a nagyobbikkal 9-ig, majd off voltam délután 2-ig. Nem is csináltam sok mindent, csak élveztem a pilóta keksz és a Pezz cukor ízét. :-D
Délután felvettem a kicsit a suliból, majd vittem is beszéd órára. Miután hazaértünk, ismét egy csomag várt az ajtóban, de ez sajnos nem nekem jött, hanem a nagyobbik gyerek kapott a másik nagyszülőktől egy műtős ruhába öltözött teddy mackót. Nekem nagyon tetszett, nagyon ötletes volt szerintem, de a gyerek nem volt elragadtatva. Mondjuk ők már nem is tudnak nagyon örülni semminek, annyi játékuk van.
Este készítettem vacsit a gyerekeknek, vacsi után tévézgettünk kicsit, majd ágyba tettem a kicsit, és nagyobbik is elment olvasni a szobájába. Én megvártam, hogy a szülők hazaérjenek, mert szülői értekezleten voltak az iskolában. Ma van a házassági évfordulójuk, és eredetileg úgy volt, hogy a szülői után elmennek vacsorázni, de azt egy tegnap esti nagy veszekedés miatt és fáradtságra hivatkozva lemondták, így nekem sem kellett olyan nagyon sokáig dolgoznom. Apuka összesen 4 csokor virágot és legalább 3 képeslapot vett anyukának. Azért aranyos, hogy ennyi év után is még így készül rá. Mondjuk anyuka annyira nem értékelte, de ő most tényleg nagyon kivan idegileg. 2 hete kezdett az új munkahelyén, ami nagyon stresszes, és akkor még a gyerek műtétje is... Szóval nem egyszerű most neki, ezért is veszekedtek előző nap is, de én nagyon sajnálom, hogy nem tudták rendesen megünnepelni az évfordulójukat. Bár később biztosan pótolni fogják. :-)
Még itthon voltam, amikor anyuka telefonált, hogy tornádó veszély van a térségünkre, és hogy készüljek fel rá, hogy esetleg nem lesz internetünk, áramunk, és figyeljem az időjárás előrejelzést. Egész délelőtt nem volt semmi gond. Esett ugyan az eső, de gondoltam, hogy nincs ebben semmi különleges, tipikus őszi idő volt. Aztán kora délután elmentem felvenni a kicsit a suliból. Készítettem is pár képet menetben:
Minden nap elmegyek a Glen Echo Park mellett, egyszer talán majd be is megyek :-)
Majdnem végig a vízparton autókázok
Traffipax az utcán
Alig hogy a gyerek beszállt a kocsiba, olyan eső kezdett el zuhogni, amilyenben még nem volt részem. Persze a hidegvéremet meg kellett őriznem, hisz ott volt a gyerek is. Így szépen lassan elindultam hazafelé. Még közel voltunk az iskolához, amikor majdnem az autómra zuhant egy jókora faág. Szerencsére sikerült időben félrekapni a kormányt, és szintén szerencsémre nem jött semmi a szembe sávon. Aztán az utcákon olyan szinten hömpölygött a víz, hogy rendesen éreztem, hogy nem úgy tapadnak az autó kerekei, ahogyan kellene. A hazaúton több autót is láttam árokba csúszva, illetve több faágat is kerülgetni kellett az utakon, de alapjában véve nem volt semmi gondom, kicsit lassabban ugyan, de épségben hazaértem a gyerekkel.
Itthon már a nagyi várt minket, illetve egy fantasztikus csomagocska a családomtól, tele minden földi (magyar!) jóval.Nem is bírtam ki könnyek nélkül, komolyan mondom annyira örültem mindennek, mint egy 5 éves kisgyerek. Főleg a csatolt levélke hatott meg. Csak zokogtam és zokogtam örömömben. Jó lenne mondjuk 2 hetente ilyen kis csomagok várnának itthon. :-)
A szülők a nagyobbik gyerekkel nagyon sokára értek haza, és iszonyatosan fáradt volt mindenki. Köztük én is. A gyerek elég rosszul nézett ki, alaposan begyógyszerezték a kórházban, de szerencsére jól sikerült a műtét, és azóta már minden rendben van. :-)
Szerdán (szept. 19-én) ismét én vittem reggel suliba a kisebbik gyereket, mert anyuka nem bírt időben elkészülni, és még én is mondtam neki előző este, hogy nem okoz gondot, ha megint nekem kell elvinni, pihenjen csak nyugodtan. Apuka egész nap itthon maradt a nagyobbik gyerekkel, így nekem nem sok dolgom volt vele. Délelőtt 10-ig voltam beírva dolgozni, vagyis miután hazaértem a gyerek iskolába szállításából, még kb másfél órát tévézgettem a nagyobbik gyerekkel. Utána 1-ig off voltam ismét, akkor indultam felvenni a kicsit az iskolából. Nem egyből hazajöttünk, hogy ne zavarja a nagyobbik gyereket a pihenésben, így elmentünk egy parkba (játszótérre) DC-be. Kicsit nehéz volt odatalálni, de utána nagyon jól elszórakoztatta magát a gyerek, és jól le is fárasztotta magát, ami szintén nem egy utolsó szempont. :-) A játszótér nagyon kis aranyos volt, tele mindenféle játékkal, amiket otthon biztos, hogy azonnal ellopkodnának, de hát ez Amerika, itt nem úgy mennek a dolgok. Még ingyen snacket is kaptunk a parkban. Na nem egy cukros bácsitól, nem kell rosszra dolgozni, hanem a parkban dolgozóktól mindenki kapott egy csomag chipset és egy kis csomag gyümölcsös gumicukrot. A gyerek is örült neki, meg én is. :-)
Ahogy hazaértünk, a nagyi már vitte is el itthonról a kicsit vacsizni, én meg a nagyobbikra "vigyáztam", vagyis tévéztem vele, meg néztem ahogy a játszószobában játszik. Apuka nagy boldogan mutatott nekem egy csomagot, amit a gyerek kapott aznap a New Jersey-ben (!) élő nagyszülőktől, és egy csomó jégkrém (!) volt benne - persze nem összeolvadva. Megint csak azt tudom mondani, hogy ez Amerika, itt ezt is meg lehet csinálni. :-)
Csütörtökön (szept. 20-án) már nem én vittem suliba a kicsit, csak össze kellett készítenem időre. Aztán tévézgettem a nagyobbikkal 9-ig, majd off voltam délután 2-ig. Nem is csináltam sok mindent, csak élveztem a pilóta keksz és a Pezz cukor ízét. :-D
Délután felvettem a kicsit a suliból, majd vittem is beszéd órára. Miután hazaértünk, ismét egy csomag várt az ajtóban, de ez sajnos nem nekem jött, hanem a nagyobbik gyerek kapott a másik nagyszülőktől egy műtős ruhába öltözött teddy mackót. Nekem nagyon tetszett, nagyon ötletes volt szerintem, de a gyerek nem volt elragadtatva. Mondjuk ők már nem is tudnak nagyon örülni semminek, annyi játékuk van.
Este készítettem vacsit a gyerekeknek, vacsi után tévézgettünk kicsit, majd ágyba tettem a kicsit, és nagyobbik is elment olvasni a szobájába. Én megvártam, hogy a szülők hazaérjenek, mert szülői értekezleten voltak az iskolában. Ma van a házassági évfordulójuk, és eredetileg úgy volt, hogy a szülői után elmennek vacsorázni, de azt egy tegnap esti nagy veszekedés miatt és fáradtságra hivatkozva lemondták, így nekem sem kellett olyan nagyon sokáig dolgoznom. Apuka összesen 4 csokor virágot és legalább 3 képeslapot vett anyukának. Azért aranyos, hogy ennyi év után is még így készül rá. Mondjuk anyuka annyira nem értékelte, de ő most tényleg nagyon kivan idegileg. 2 hete kezdett az új munkahelyén, ami nagyon stresszes, és akkor még a gyerek műtétje is... Szóval nem egyszerű most neki, ezért is veszekedtek előző nap is, de én nagyon sajnálom, hogy nem tudták rendesen megünnepelni az évfordulójukat. Bár később biztosan pótolni fogják. :-)
2012. szeptember 19., szerda
Szeptember 14-17.
Pénteken (szept. 14-én) reggel minden rendben ment, délután viszont korábban kezdtem, mert orvoshoz kellett vinnem megint a gyereket. Az orvosnál találkoztam apukával, ott hagytam vele a gyereket, majd leléptem a kisebbik gyereket felvenni a suliból. Amikor hazaértünk, a nagyobbik gyerek már itthon volt apukával. Apuka gyorsan le is lépett. A gyerekek megint elég rosszul viselkedtek, főleg a nagyobbik, de már kezdem megszokni, és a helyzeteket is képes vagyok kezelni.
Este szokásos péntek esti vacsi volt a családdal. Apuka hozott sült csirkét, amit sült krumplival és isteni finom szósszal eszünk mindig. Anyuka egy kicsit késve ért haza, és kaptam tőle ajándékokat még a hófordulóm alkalmából.
Kaptam egy tábla csokit, aminek a doboza nagyon vicces volt:
Nem fordítanám le az egészet, annyi a lényege, hogy ettől a csokitól nem hízik el az ember... amennyiben nem bontja ki. :-D Jót nevettem rajta, és tényleg nagyon jól eltalálta anyuka, mert már sokszor mondtam neki, hogy én otthon este 6 után nem szoktam semmit sem enni, és eléggé odafigyelek arra, hogy mit és mikor eszem, és igyekszem egészségesen táplálkozni. Szóval ez tényleg nagyon viccesre sikerült. :-)
Továbbá még korábban meséltem anyukának a DELIKÁTRÓL, hogy az nekem mennyire hiányzik, mint fűszer. Ő meg nem emlékezett pontosan, hogy mit mondtam, csak arra, hogy valami európai fűszer, és megvett nekem valami Maggi német folyékony fűszerféleséget. Nem tudom mi lehet az, de majd egyszer lehet kipróbálom. :-)
És végül, de nem utolsó sorban kaptam egy doboz Nesquik kakaót, mert arra is emlékezett, hogy azt mennyire hiányoltam amikor tejberizst főztem. Meg egyébként is jó néha egy finom kakaóval indítani a napot. :-)
Szombaton (szept. 15-én) délelőtt suliban voltam. Kaptunk egy új osztálytársat, Sara-nak hívják és Spanyolországból jött. De ami a legfontosabb, hogy nagyon közel lakik hozzám! Biztosan sokat fogunk találkozni. :-) Suli után be is ültünk a szemközti Starbucks-ba a lányokkal egyet beszélgetni. Odacsapódott hozzánk egy olasz lány is, aki szintén au pair. Nagyon nemzetközi volt a társaság: Kína, Svájc, Németország, Spanyolország, Olaszország, Mexikó és Magyarország képviseltette magát. Nagyon tetszett az egész, nagyon kedvelem ezeket a lányokat. :-)
Késő délután pedig nagy lépésre szántam rá magam: megvettem életem első tabletjét. Anyukát elhívtam magammal, hogy ha esetleg nem értenék valamit, akkor ő el tudja nekem magyarázni. Nagyon rendes volt, mert tényleg mindenben segített. Jó sok időt eltöltöttünk a Best Buyban, mire kiválasztottam, hogy mit is szeretnék. A legviccesebb az egészben az volt, amikor beléptünk az üzletbe, és anyuka megkérdezte tőlem, hogy mi az a tablet. Aztán egyből megértette, amikor elmondtam, hogy ugyanaz, mint az iPad, csak más márka. :-)
Vásárlás után hazajöttünk, apuka gratulált a vásárláshoz, majd ő is megérdeklődte mi az a tablet. :-D Neki is elmagyaráztam, majd megengedtem neki, hogy nyomkodja kicsit, de csak egy cikket mutatott meg az interneten, ami a New York Timesban (!) jelent meg évekkel ezelőtt és az ő esküvőjükről szólt. Elolvastam a cikket, majd elbeszélgettünk róla. Ez a napom jó hosszúra sikerült, de nagyon jó volt. Érdekes volt látni, hogy milyen versengés van anyuka és apuka között, hogy ki a sikeresebb szakmailag. Nagyon-nagyon emlékeztetnek valakikre, és mindig örömmel nézem / hallgatom a kis szócsatáikat. :-)
Vasárnap (szept. 16-án) napközben az égvilágon semmi nem történt velem. A család nagyban készülődött, mert a zsidó újév alkalmából vendégeket vártak estére. Nekem egy picit dolgoznom kellett délután, de csak annyi volt a dolgom, hogy elvittem a gyerekeket zongora órára, meg hazahoztam őket. A zongora tanárnál végig egy kanapén üldögéltem, és azon gondolkodtam, hogy hogyan tapadhatott ilyen rövid idő alatt ennyi kutyaszőr a kedvenc pulcsimra. Ugyanis a tanárnak van egy kutyája, aki még csak 9 éves, de kb. halálán van, mert annyira el van hízva. Amerika... Még a kutyák is el vannak hízva.
Este 6-kor elszáguldottam Bebéhez, mert megbeszéltük, hogy eszünk együtt egy Frozen Yogurtot. Elvittem egy olyan helyre, ahol még ő sem járt, és mind a kettőnknek nagyon tetszett a lámpa az üzletben. Konkrétan erről szól az eheti Bebe Tévé epizód is. :-D
Istenien elbeszélgettünk a lámpát csodálva és a mennyei fagyinkat eszegetve, majd céltalanul elindultunk Bethesda utcáin. Az utunkba került egy Barns&Nobels (könyvesbolt), és bár Bebének meggyőződése, hogy azért mentünk be, mert ő nagyon vágyakozva pillogott befelé, de valójában én is imádom a könyveket és a könyvesboltokat is, szóval emberére talált. :-)
Csaptunk egy kört, majd megálltunk az útikönyveknél. Először én a Mexikóról szólókat nézegettem, Bebe pedig a Kanadáról szólókat, majd egyöntetűen megállapodtunk abban, hogy körbe szeretnénk utazni a világot. :-) Aztán gondoltunk egyet, és megkerestük a Magyarországról szóló útikönyveket is, mert mekkora "fun" Magyarországról olvasni Amerikában angolul. Mi nagyon jókat nevetgéltünk az ilyen, és ehhez hasonló címeken:
Időközben nagyban egyetértettünk abban, hogy egy útikönyv nem ér semmit, ha nincsenek benne színes képek. Kizárólag olyanokat lapoztunk fel, amik ennek a nagyon szigorú feltételnek megfeleltek. :-D
Este hazavittem Bebét, majd én is hazamentem. Megbeszéltem a családdal a másnapi teendőket, eszegettem az ünnepi kajákból (zsidó újév volt), majd nyugovóra tértem.
Hétfőn (szept. 17-én) nem sokat kellett dolgoznom, csak délután egy pár órát. Az azonban nagyon fontos esemény, hogy megjött a telepítő CD-m, amit anyukám küldött el nekem postán, és hiper gyorsan, egy hét alatt ideért. Nagyon-nagyon megörültem neki, különösképpen az anyukámtól kapott kis üzenetnek. Csak ennyit írt, hogy 'hiányzol, puszika', és rajzol nekem egy kiskutyust (olyan tipik anyukám félét) a papírra, de ez a két szó (és a rajz) és az, hogy láttam anyukám írását, nagyon meghatottak. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyin meghatódni, de tessék, ez van. :-)
Este meg is szereltem a laptopomat, sőt, még egy plusz operációs rendszert is feltettem a gépemre (fogalmam sincs hogyan), de a lényeg, hogy minden a régi, mostmár semmi sem állhat közém és a blogbejegyzések írása közé! Nagy hurrá! :-D
Este szokásos péntek esti vacsi volt a családdal. Apuka hozott sült csirkét, amit sült krumplival és isteni finom szósszal eszünk mindig. Anyuka egy kicsit késve ért haza, és kaptam tőle ajándékokat még a hófordulóm alkalmából.
Kaptam egy tábla csokit, aminek a doboza nagyon vicces volt:
Továbbá még korábban meséltem anyukának a DELIKÁTRÓL, hogy az nekem mennyire hiányzik, mint fűszer. Ő meg nem emlékezett pontosan, hogy mit mondtam, csak arra, hogy valami európai fűszer, és megvett nekem valami Maggi német folyékony fűszerféleséget. Nem tudom mi lehet az, de majd egyszer lehet kipróbálom. :-)
És végül, de nem utolsó sorban kaptam egy doboz Nesquik kakaót, mert arra is emlékezett, hogy azt mennyire hiányoltam amikor tejberizst főztem. Meg egyébként is jó néha egy finom kakaóval indítani a napot. :-)
Szombaton (szept. 15-én) délelőtt suliban voltam. Kaptunk egy új osztálytársat, Sara-nak hívják és Spanyolországból jött. De ami a legfontosabb, hogy nagyon közel lakik hozzám! Biztosan sokat fogunk találkozni. :-) Suli után be is ültünk a szemközti Starbucks-ba a lányokkal egyet beszélgetni. Odacsapódott hozzánk egy olasz lány is, aki szintén au pair. Nagyon nemzetközi volt a társaság: Kína, Svájc, Németország, Spanyolország, Olaszország, Mexikó és Magyarország képviseltette magát. Nagyon tetszett az egész, nagyon kedvelem ezeket a lányokat. :-)
Késő délután pedig nagy lépésre szántam rá magam: megvettem életem első tabletjét. Anyukát elhívtam magammal, hogy ha esetleg nem értenék valamit, akkor ő el tudja nekem magyarázni. Nagyon rendes volt, mert tényleg mindenben segített. Jó sok időt eltöltöttünk a Best Buyban, mire kiválasztottam, hogy mit is szeretnék. A legviccesebb az egészben az volt, amikor beléptünk az üzletbe, és anyuka megkérdezte tőlem, hogy mi az a tablet. Aztán egyből megértette, amikor elmondtam, hogy ugyanaz, mint az iPad, csak más márka. :-)
Vásárlás után hazajöttünk, apuka gratulált a vásárláshoz, majd ő is megérdeklődte mi az a tablet. :-D Neki is elmagyaráztam, majd megengedtem neki, hogy nyomkodja kicsit, de csak egy cikket mutatott meg az interneten, ami a New York Timesban (!) jelent meg évekkel ezelőtt és az ő esküvőjükről szólt. Elolvastam a cikket, majd elbeszélgettünk róla. Ez a napom jó hosszúra sikerült, de nagyon jó volt. Érdekes volt látni, hogy milyen versengés van anyuka és apuka között, hogy ki a sikeresebb szakmailag. Nagyon-nagyon emlékeztetnek valakikre, és mindig örömmel nézem / hallgatom a kis szócsatáikat. :-)
Vasárnap (szept. 16-án) napközben az égvilágon semmi nem történt velem. A család nagyban készülődött, mert a zsidó újév alkalmából vendégeket vártak estére. Nekem egy picit dolgoznom kellett délután, de csak annyi volt a dolgom, hogy elvittem a gyerekeket zongora órára, meg hazahoztam őket. A zongora tanárnál végig egy kanapén üldögéltem, és azon gondolkodtam, hogy hogyan tapadhatott ilyen rövid idő alatt ennyi kutyaszőr a kedvenc pulcsimra. Ugyanis a tanárnak van egy kutyája, aki még csak 9 éves, de kb. halálán van, mert annyira el van hízva. Amerika... Még a kutyák is el vannak hízva.
Este 6-kor elszáguldottam Bebéhez, mert megbeszéltük, hogy eszünk együtt egy Frozen Yogurtot. Elvittem egy olyan helyre, ahol még ő sem járt, és mind a kettőnknek nagyon tetszett a lámpa az üzletben. Konkrétan erről szól az eheti Bebe Tévé epizód is. :-D
A lámpák
Az én fagyim
A Bebe fagyija - igen, fagyi is van alatta :-D
Önkiszolgálás a Frozen Yogurtnál
Istenien elbeszélgettünk a lámpát csodálva és a mennyei fagyinkat eszegetve, majd céltalanul elindultunk Bethesda utcáin. Az utunkba került egy Barns&Nobels (könyvesbolt), és bár Bebének meggyőződése, hogy azért mentünk be, mert ő nagyon vágyakozva pillogott befelé, de valójában én is imádom a könyveket és a könyvesboltokat is, szóval emberére talált. :-)
Csaptunk egy kört, majd megálltunk az útikönyveknél. Először én a Mexikóról szólókat nézegettem, Bebe pedig a Kanadáról szólókat, majd egyöntetűen megállapodtunk abban, hogy körbe szeretnénk utazni a világot. :-) Aztán gondoltunk egyet, és megkerestük a Magyarországról szóló útikönyveket is, mert mekkora "fun" Magyarországról olvasni Amerikában angolul. Mi nagyon jókat nevetgéltünk az ilyen, és ehhez hasonló címeken:
Este hazavittem Bebét, majd én is hazamentem. Megbeszéltem a családdal a másnapi teendőket, eszegettem az ünnepi kajákból (zsidó újév volt), majd nyugovóra tértem.
Hétfőn (szept. 17-én) nem sokat kellett dolgoznom, csak délután egy pár órát. Az azonban nagyon fontos esemény, hogy megjött a telepítő CD-m, amit anyukám küldött el nekem postán, és hiper gyorsan, egy hét alatt ideért. Nagyon-nagyon megörültem neki, különösképpen az anyukámtól kapott kis üzenetnek. Csak ennyit írt, hogy 'hiányzol, puszika', és rajzol nekem egy kiskutyust (olyan tipik anyukám félét) a papírra, de ez a két szó (és a rajz) és az, hogy láttam anyukám írását, nagyon meghatottak. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyin meghatódni, de tessék, ez van. :-)
Este meg is szereltem a laptopomat, sőt, még egy plusz operációs rendszert is feltettem a gépemre (fogalmam sincs hogyan), de a lényeg, hogy minden a régi, mostmár semmi sem állhat közém és a blogbejegyzések írása közé! Nagy hurrá! :-D
Szeptember 10-13.
Hétfőn (szept. 10-én) reggel minden a legnagyobb rendben ment a kicsivel, a naggyal viszont voltak problémák. Ahogy anyuka kitette a lábát az ajtón, és ment volna dolgozni, a gyerek elkezdett bőgni, hogy ő rosszul van. Visszahívtam anyukát, ő megmérte a gyerek lázát, és lefektette pihenni, hogy jobban legyen. Nekem eléggé gyanús volt, hogy szimplán csak nem akar zongorát gyakorolni és házit írni. És persze igazam volt, mert baromira unta a kanapén fekvést, és próbált mindenféle mókát kitalálni, de én nagyon szigorú voltam, és közöltem vele, hogy ha annyira rosszul van, akkor maradjon csak fekve, ne csináljon semmit. Aztán sikerült összekaparnom suliidőre, így el is vittem időben. A délután folyamán már eszébe sem jutott, hogy neki reggel "fájt" a gyomra.
Nap közben Bebe átjött, hogy üssünk össze együtt valami magyarosat. És akkor most beszéljenek a képek:
A menü rántotta volt paradicsommal. Igyekeztünk magyarossá tenni, pl megsóztuk a paradicsomot, de olyan alapvető főszer hiányzott, mint a delikát (mi otthon azt használunk a rántottához), így nem volt az igazi, de azért mégis olyan otthon íze volt. Elég gyorsan betermeltük a "kis" adagunkat, majd megmutattam Bebének az általam a gyerekeknek hozott ajándék csomagokat, amik tele voltak finomabbnál-finomabb magyar csokikkal, és egyéb dolgokkal. Csorgattuk a nyálunkat egy ideig, majd úgy döntöttünk, hogy valószínűleg az égvilágon senkinek nem fog feltűnni, ha eltüntetünk egy epres Boci csokit. Igyekeztünk mihamarabb az utolsó kis csokidarabkákat is megenni, nehogy nyoma maradjon, hogy mit tettünk. :-D
A mosoly az arcunkon ennél őszintébb már nem is lehetne. Tényleg nagy öröm volt jó kis magyar csokit Amerikában, magyar társasággal és magyarul beszélve eszegetni. :-)
Ha már a magyarul beszélésről van szó, el kell mondanom valamit, ami nagyon szégyenletes, de valahol természetes folyamat. Azt már sokszor leírtam, hogy milyen sokat beszélek a családommal skypeon - nyilván magyarul. Általában akkor nincs is gondom a magyarul beszéléssel (általában!), de amikor Bebével együtt vagyunk, és úgymond élőben beszélünk egymással magyarul Amerikában, az nem olyan egyszerű. Sokszor észrevétlenül is elhagyják angol szavak a szánkat, vagy éppen képtelenek vagyunk megtalálni egy-egy angol szó magyar jelentését. Én sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet, de higgyétek el, nagyon nehéz egyik nyelvről a másikra váltani úgy, hogy közben körülöttünk mindenki angolul beszél. Szóval lassan elfelejteni magyar... Na de azért jöttem ki Amerikába, hogy angolul nagyon jól megtanuljak. Kezdem elérni a célom? :-)
Este elég sokáig kellett dolgoznom, mert apuka elutazott, anyukának meg egy vacsorán kellett részt vennie, így a gyerekeket én tettem ágyba. Amikor anyuka hazaért, jól elbeszélgettem vele, ami ismét nagyon jó volt. Szeretem az ilyen estéket. :-)
Kedden (szept. 11-én) nem sok érdekes dolog történt a gyerekekkel. Nem volt éppen könnyű nap, de tudtam kezelni a helyzeteket. Inkább abból a szempontból érdekes ez a nap, hogy akkor volt a 11. évfordulója a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak. Meglepő módon itt senki nem kerített akkora feneket a dolognak, mint vártam. Otthon a családomban van egy tűzoltó, és ő mondta, hogy náluk kötelező egy perces tiszteletadás volt ezen a napon. Itt meg nem volt semmi. Este kérdezgettem kicsit anyukát erről a dologról, de csak annyit mondott, hogy minden épeszű amerikai tisztában van azzal, hogy ez terrortámadás volt, és semmi egyéb felsőbb hatalom, vagy egyéb spekuláció nem volt a háttérben, mint amikről lehet időnként hallani. Mesélt arról is, hogy ők hogyan élték meg az egészet. Erről itt nem írnék, mert azt gondolom, hogy túl személyes, de az biztos, hogy nem sokon múlott az életük. Hála az égnek nem esett bajuk, de nem nagyon beszélnek erről a témáról a családban.
Szerdán (szept. 12-én) nem telt túl jól a napom. Reggel sikerül megint összevesznem az egyik családtagommal, és a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak. A kisebbik gyerek közölte velem, hogy új au pair-t akar. Ezt elég rossz néven vettem, de utána nem sokkal meg már az ölemben ült, és mondta, hogy szeret. Szóval ez csak egy kis kilengés volt. :-)
Ezen a napon volt az első hófordulóm Amerikával. Az égvilágon semmi különleges nem történt...
Csütörtökön (szeptember 13-án) miután összekészítettem és elvittem a gyerekeket iskolába, elmentem Rockvillbe megcsináltatni a Social Security Number-emet. Ne kérdezzétek, hogy az mire jó, mert én sem tudom pontosan, de az biztos, hogy kell. Időpontom nem volt, szóval felkészültem egy nagyon hosszú ott-tartózkodásra. Szerencsémre egy óra alatt lezavarták az egészet. Összesen csak annyit kérdeztek tőlem, hogy ez-e az első alkalom, hogy ilyen számot igényelek. Minden papírom megfelelő volt, csak azt kellett kivárnom, amíg a hölgy mindent bepötyög a számítógépbe.
Ezután siettem haza, hogy hátha el tudom csípni a családomat skypeon, de már megint nem volt internet. Ki is használtam a rámszakadt unalmas szabadidőt leckeírásra. :-D
Délután a nagyobbik gyerekemnek időpontja volt egy orvoshoz. Oda is értünk időben. Egy parkolóházban parkoltam le, majd felmentünk a gyerekekkel. Amíg a nagyobbik elvolt az orvossal, én a kicsivel origamiztam. Amikor végzett a nagyobbik, elindultunk a kocsihoz. A gond csak az volt, hogy én nem tudtam, hogy az a garázs több szintes, így kb fél óránkba került mire megtaláltuk a kocsit. Aztán kifelé menet a garázsból fizetni kellett a parkolásért. Nem nagy összeget, és tudtam is, hogy fizetnem kell majd, csak azzal nem számoltam, hogy esetleg nem tudok bankkártyával fizetni. Ugyanis készpénz nem volt nálam, így abba a nagyon kínos helyzetbe kerültem, hogy ott számolgattuk az aprópénzt a kocsiban, hogy oda tudjuk adni a parkolási díjat. Végül elengedtek minket, de tényleg nagyon kínos volt... Ja és akkor még mindennek a tetejébe azt hittem, hogy a garázsban valaki hátulról megnyomta a kocsit, de utólag itthon kiderült, hogy az egy régebbi ütődés, még azelőttről, hogy én ide jöttem volna. De ezen is ment egy sor parázás....
Nagyon sokára értünk haza, és a nagyobbik gyereknek még házit is kellett írni. Nekem meg vacsit készíteni. Gyorsan sikerült mindent elintézni,majd miután hazaértek a szülők, leléptem találkozni a német csoporttársammal a suliból, és az ő egyik kínai barátnőjével.
Nap közben Bebe átjött, hogy üssünk össze együtt valami magyarosat. És akkor most beszéljenek a képek:
Ha már a magyarul beszélésről van szó, el kell mondanom valamit, ami nagyon szégyenletes, de valahol természetes folyamat. Azt már sokszor leírtam, hogy milyen sokat beszélek a családommal skypeon - nyilván magyarul. Általában akkor nincs is gondom a magyarul beszéléssel (általában!), de amikor Bebével együtt vagyunk, és úgymond élőben beszélünk egymással magyarul Amerikában, az nem olyan egyszerű. Sokszor észrevétlenül is elhagyják angol szavak a szánkat, vagy éppen képtelenek vagyunk megtalálni egy-egy angol szó magyar jelentését. Én sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet, de higgyétek el, nagyon nehéz egyik nyelvről a másikra váltani úgy, hogy közben körülöttünk mindenki angolul beszél. Szóval lassan elfelejteni magyar... Na de azért jöttem ki Amerikába, hogy angolul nagyon jól megtanuljak. Kezdem elérni a célom? :-)
Este elég sokáig kellett dolgoznom, mert apuka elutazott, anyukának meg egy vacsorán kellett részt vennie, így a gyerekeket én tettem ágyba. Amikor anyuka hazaért, jól elbeszélgettem vele, ami ismét nagyon jó volt. Szeretem az ilyen estéket. :-)
Kedden (szept. 11-én) nem sok érdekes dolog történt a gyerekekkel. Nem volt éppen könnyű nap, de tudtam kezelni a helyzeteket. Inkább abból a szempontból érdekes ez a nap, hogy akkor volt a 11. évfordulója a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak. Meglepő módon itt senki nem kerített akkora feneket a dolognak, mint vártam. Otthon a családomban van egy tűzoltó, és ő mondta, hogy náluk kötelező egy perces tiszteletadás volt ezen a napon. Itt meg nem volt semmi. Este kérdezgettem kicsit anyukát erről a dologról, de csak annyit mondott, hogy minden épeszű amerikai tisztában van azzal, hogy ez terrortámadás volt, és semmi egyéb felsőbb hatalom, vagy egyéb spekuláció nem volt a háttérben, mint amikről lehet időnként hallani. Mesélt arról is, hogy ők hogyan élték meg az egészet. Erről itt nem írnék, mert azt gondolom, hogy túl személyes, de az biztos, hogy nem sokon múlott az életük. Hála az égnek nem esett bajuk, de nem nagyon beszélnek erről a témáról a családban.
Szerdán (szept. 12-én) nem telt túl jól a napom. Reggel sikerül megint összevesznem az egyik családtagommal, és a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak. A kisebbik gyerek közölte velem, hogy új au pair-t akar. Ezt elég rossz néven vettem, de utána nem sokkal meg már az ölemben ült, és mondta, hogy szeret. Szóval ez csak egy kis kilengés volt. :-)
Ezen a napon volt az első hófordulóm Amerikával. Az égvilágon semmi különleges nem történt...
Csütörtökön (szeptember 13-án) miután összekészítettem és elvittem a gyerekeket iskolába, elmentem Rockvillbe megcsináltatni a Social Security Number-emet. Ne kérdezzétek, hogy az mire jó, mert én sem tudom pontosan, de az biztos, hogy kell. Időpontom nem volt, szóval felkészültem egy nagyon hosszú ott-tartózkodásra. Szerencsémre egy óra alatt lezavarták az egészet. Összesen csak annyit kérdeztek tőlem, hogy ez-e az első alkalom, hogy ilyen számot igényelek. Minden papírom megfelelő volt, csak azt kellett kivárnom, amíg a hölgy mindent bepötyög a számítógépbe.
Ezután siettem haza, hogy hátha el tudom csípni a családomat skypeon, de már megint nem volt internet. Ki is használtam a rámszakadt unalmas szabadidőt leckeírásra. :-D
Délután a nagyobbik gyerekemnek időpontja volt egy orvoshoz. Oda is értünk időben. Egy parkolóházban parkoltam le, majd felmentünk a gyerekekkel. Amíg a nagyobbik elvolt az orvossal, én a kicsivel origamiztam. Amikor végzett a nagyobbik, elindultunk a kocsihoz. A gond csak az volt, hogy én nem tudtam, hogy az a garázs több szintes, így kb fél óránkba került mire megtaláltuk a kocsit. Aztán kifelé menet a garázsból fizetni kellett a parkolásért. Nem nagy összeget, és tudtam is, hogy fizetnem kell majd, csak azzal nem számoltam, hogy esetleg nem tudok bankkártyával fizetni. Ugyanis készpénz nem volt nálam, így abba a nagyon kínos helyzetbe kerültem, hogy ott számolgattuk az aprópénzt a kocsiban, hogy oda tudjuk adni a parkolási díjat. Végül elengedtek minket, de tényleg nagyon kínos volt... Ja és akkor még mindennek a tetejébe azt hittem, hogy a garázsban valaki hátulról megnyomta a kocsit, de utólag itthon kiderült, hogy az egy régebbi ütődés, még azelőttről, hogy én ide jöttem volna. De ezen is ment egy sor parázás....
Nagyon sokára értünk haza, és a nagyobbik gyereknek még házit is kellett írni. Nekem meg vacsit készíteni. Gyorsan sikerült mindent elintézni,majd miután hazaértek a szülők, leléptem találkozni a német csoporttársammal a suliból, és az ő egyik kínai barátnőjével.
Én, Nicole és Daria
Megvacsiztunk az egyik étteremben, majd célba vettünk egy cupcake-es helyet, de az nem sokkal korábban zárt be, így maradt a frozen yogurt. Én azt akkor próbáltam ki éltemben először, de édes istenem, hogy az milyen finom!!! Nagyon-nagyon tetszett a hely is, meg a fagyi is. :-)
az én vacsorám (nem volt olyan finom, mint amilyen jól kinéz...)
Yummy!!!!
Este elég későn értem haza, de nagyon jól éreztem magam, szóval nagyon megérte. :-)
2012. szeptember 18., kedd
Amikor beüt a krach
Szombaton (szept. 8.) úgy ébredtem, hogy itt a világ vége. Sikerült jól összevesznem a családommal is, mert egyszerűen nevetségesnek éreztem, hogy azt kérdezgetik, hogy mi a baj, én meg nem értem, hogy ők miért nem értik mekkora probléma, hogy elromlott a gépem. És akkor ilyen hangulatban kellett elmennem suliba... Közben zaklattam szegény Bebét, hogy óriási szívességet tenne nekem azzal, ha letöltené internetről nekem a szükséges operációs rendszert, és kiírná azt nekem egy CD-re, amit ő meg is tett, és ezért még mindig jókora hálával tartozom neki. Igaz, hogy a CD kiírása nem sikerült, mert van valami gubanc az amerikai DVD - magyar számítógép között, de én akkor még ezt nem tudtam.
Szóval szépen nyugodtan elvoltam a suliban, ahol lőttünk is pár képet:
Ahogy anyuka hazaért, közölte velem, hogy csomagoljak, megyünk a nagyiék házába, mert itt nem biztonságos a gázömlés miatt. Alig hogy összecsomagoltunk, és indultunk volna, visszajött az áram. Isteni jelnek tekintettem akkor és ott, mert így mégsem mentünk sehová, hanem maradtunk. :-)
Csakhogy internetünk ezután sem volt, és tévénk sem, így én totál kiakadtam, hogy az egyetlen csatorna is el van vágva, amin kommunikálhatok a családommal. Csak sírtam, és sírtam... Lehet szidni, meg furcsának gondolni emiatt, de szerintem csak az érzi át igazán milyen ez, aki már átélte. Nekem nagyon fontos, hogy tudjak beszélni a családommal, és nagyon elkeserít amikor ez külső okok miatt nem sikerül.
Este anyuka is látta rajtam, hogy nagyon kivagyok, és mondta is, hogy jobban járok, ha felmegyek hozzá beszélgetni, és forrócsokizni egyet (szigorúan zsírszegényet :-D ). Tényleg jót tett, hogy egy kicsit másra gondoltam, így másnap már úgy ébredtem, hogy minden rendben lesz. :-)
Vasárnap (szept. 9.) nem sok minden történt. Kigugliztam, hogy a közeli plázában van Best Buy, ahol lehet elektronikai kütyüket venni, és gondoltam lecsekkolom, hogy milyen tablet kínálatuk van. Előtte még beszereztem a Giantből egy jókora doboz Oreo kekszet, csak hogy garantáljam a jó kedvem aznapra (és a következőkre), majd célba vettem a plázát. Ott mentem pár kört, mire leesett, hogy benéztem, mert ott csak Best Buy Mobile van, vagyis csak telefonokat árusítanak. Ha már úgy alakult, hogy ott bolyongtam, benéztem a kedvenc boltjaimba, és nagyon ügyes voltam, mert az égvilágon semmit nem vettem. Sétálgatás közben összefutottam lengyel barátosnémmal, aki a szintén lengyel kolleginával ebédelt. Aznap délelőtt voltak a great fallsnál, ami egy nagyon szép vízesés itt nagyon közel hozzánk. Megmutatta a képeket, és már én is alig várom, hogy elmehessek oda. :-)
Este együtt vacsoráztam a családdal, apuka isteni saslikot grillezett, csak nagyon sótlan volt, de azon könnyen lehetett segíteni. Vacsi után még elvoltam a családdal kicsit, majd lejöttem a szobámba relaxálni, hogy felkészüljek a következő hétre. :-)
Szóval szépen nyugodtan elvoltam a suliban, ahol lőttünk is pár képet:
Miss Garmany, Miss Mexico, Miss Hungary, Miss Switzerland and Miss China
Mert minden szombaton hajnalban kelünk a suli miatt...
Még szép, hogy a magyar ID a legszebb :-)
Csilla, a sofőr
Suli után rohantam haza, hogy más megoldást találjak a számítógép megszerelésére, de már csak azért is sikertelenül jártam, mert alig hogy hazaértem, és összeütöttem magamnak valami ennivalót, kitört egy óriási vihar. Csak úgy a semmiből jött. Minden elfeketedett, óriási szél támadt fel, és bumm... elment az áram és vele együtt az internet is. És csak hogy még rosszabb legyen minden, az utcánkban az egyik házra rádőlt egy fa, és a gázvezeték is átszakadt, így ömlött a gáz. Jött legalább 4-5 tűzoltó, és rendőrségi kordonnal is le volt zárva az utca.
Nem tűnik annyira vészesnek a vihar, pedig az volt...
A háttérben látszik a rendőrségi kordon
Lesifotó a tűzoltókról
Ahogy anyuka hazaért, közölte velem, hogy csomagoljak, megyünk a nagyiék házába, mert itt nem biztonságos a gázömlés miatt. Alig hogy összecsomagoltunk, és indultunk volna, visszajött az áram. Isteni jelnek tekintettem akkor és ott, mert így mégsem mentünk sehová, hanem maradtunk. :-)
Csakhogy internetünk ezután sem volt, és tévénk sem, így én totál kiakadtam, hogy az egyetlen csatorna is el van vágva, amin kommunikálhatok a családommal. Csak sírtam, és sírtam... Lehet szidni, meg furcsának gondolni emiatt, de szerintem csak az érzi át igazán milyen ez, aki már átélte. Nekem nagyon fontos, hogy tudjak beszélni a családommal, és nagyon elkeserít amikor ez külső okok miatt nem sikerül.
Este anyuka is látta rajtam, hogy nagyon kivagyok, és mondta is, hogy jobban járok, ha felmegyek hozzá beszélgetni, és forrócsokizni egyet (szigorúan zsírszegényet :-D ). Tényleg jót tett, hogy egy kicsit másra gondoltam, így másnap már úgy ébredtem, hogy minden rendben lesz. :-)
Vasárnap (szept. 9.) nem sok minden történt. Kigugliztam, hogy a közeli plázában van Best Buy, ahol lehet elektronikai kütyüket venni, és gondoltam lecsekkolom, hogy milyen tablet kínálatuk van. Előtte még beszereztem a Giantből egy jókora doboz Oreo kekszet, csak hogy garantáljam a jó kedvem aznapra (és a következőkre), majd célba vettem a plázát. Ott mentem pár kört, mire leesett, hogy benéztem, mert ott csak Best Buy Mobile van, vagyis csak telefonokat árusítanak. Ha már úgy alakult, hogy ott bolyongtam, benéztem a kedvenc boltjaimba, és nagyon ügyes voltam, mert az égvilágon semmit nem vettem. Sétálgatás közben összefutottam lengyel barátosnémmal, aki a szintén lengyel kolleginával ebédelt. Aznap délelőtt voltak a great fallsnál, ami egy nagyon szép vízesés itt nagyon közel hozzánk. Megmutatta a képeket, és már én is alig várom, hogy elmehessek oda. :-)
Este együtt vacsoráztam a családdal, apuka isteni saslikot grillezett, csak nagyon sótlan volt, de azon könnyen lehetett segíteni. Vacsi után még elvoltam a családdal kicsit, majd lejöttem a szobámba relaxálni, hogy felkészüljek a következő hétre. :-)
Szeptember 5-7.
A szerda (szept. 5.) már normálisabban telt, mint a kedd. Reggel elvittem a nagyobbik gyereket iskolába, de 9 óra 1 perckor már itthon is voltam. A kicsit anyuka vitte suliba kocsival. Nem sokkal azután, hogy anyuka elment, hívott is, hogy itthon felejtette a laptopját, és hogy tudja, hogy óriási szívesség, de ugyan vigyem már el neki. Természetesen nem mondtam nemet, mert egy csillagbogár vagyok. :-) Igaz, hogy így valamivel kevesebb volt a szabadidőm nap közben, de ez tényleg nem volt nagy szívesség. Szóval fél 11-kor útra keltem, hogy elvigyem a csomagot a megbeszélt helyre. Épp megérkeztem a GPS szerint, álltam a piros lámpánál, azt kukkoltam hol tudnék leparkolni, mire látom, hogy apuka szalad a kocsihoz. Kikapta a laptopot a kocsiból, elnyöszörgött, egy thanks-et, és már ment is, mert idő közben a lámpa is zöldre váltott. Én meg kb 15 perc múlva már itthon is voltam. Anyuka nem győzte megköszönni, mert szerinte ez óriási nagy szívesség volt. Nekem meg alap, hogy segítek nekik ahol csak tudok, hisz én is rengeteg mindent kapok tőlük.
Kora délután ismét útra keltem, hogy felvegyem a kisebbik gyereket a suliból. Jó korán oda kellett mennem, hogy a kocsisor elején álljak az iskolánál. Csöveztem fél órát az iskola előtt az autóban, elvoltam, meguzsonnáztam, olvasgattam, majd felvettem a gyereket, és már száguldottunk is hazafelé.
Itthon eltöltöttünk egy kis időt, majd mentünk felvenni a másik gyereket is a suliból. A hazaúton nem volt semmi gond, csak ahogy a házunkhoz értünk a nagyobbik gyerek felvette a kerti locsoló csövet a földről, és elkezdte lepriccolni a kisebbik gyereket. És mikor rászóltam, megint nem hallgatott rám. Felhívtam anyukát, de ez idő alatt bekorcolt a szobájába, és a büntetését töltötte, vagyis ki sem jött onnan, csak mikor én engedélyeztem neki. Jó lenne mindig ilyen lenne. :-D
A kicsivel egészen jól elvoltam estig, amíg a szülők haza nem értek, bár vele is volt egy kisebb incidens, miszerint elkezdett játszani az iskolai mappákkal, és mikor rászóltam, nem hallgatott rám. Beküldtem a szobájába (érdekes, arra meg hallgatott...) és míg benn volt, írt nekem egy levelet:
I'm sorry that I did something I was not suppose to do that. - vagyis sajnálom, hogy olyan valamit tettem, amit nem lett volna szabad. Persze, hogy elvigyorodtam rajta. :-) Amúgy sem haragudtam rá, ezek után meg pláne nem. :-)))
A szülők kicsit késve értek haza, de nem volt semmi gond. Kicsit beszélgettem velük, majd levonultam a szobámba, leveleket írtam, netezgéltem, gondokodtam, szóval csupa hasznos dolog. :-)
Csütörtökön (szept. 6.) már menetrend szerint telt a nap. Reggel vittem iskolába a gyereket, majd jó hosszú szabadidő következett, amit csak egy gyors benzinkutas kitérővel szakítottam meg. Ugyanis tankolni kellett a kocsiba. De ebben sincs semmi érdekes.
Délután jó korán elindultam a kisebbik gyerekért az iskolába, de még így is csak a 2. voltam a sorban, ahol az autók állnak az iskola előtt, hogy felvegyék a gyerekeket. A gyerek időben megérkezett az autóhoz, megvártam míg beköti magát, és már mentünk is, hogy időben odaérjünk a másik gyerek iskolájához. Egy percet ugyan sikerült késni, de nem volt semmi gond belőle. A gyerek szépen megvárt az iskolánál. Utána hazajöttünk, és a gyerekek - nagyon jól nevelt gyerek módjára - leültek megírni a zongora házijukat. Utána gyakorolt a kicsi egy kicsit a zongorán, és már kezdhettünk is játszani. Szerencsére csak kevesebb mint egy óránk volt rá (nagyon sajnálom, de bevallom, hogy baromira untam ezúttal velük játszani), és már mentek is fürdeni. Azt elég hamar lezavarták, megvacsoráztak, majd ők folytatták a játékot. Én meg, hogy ne kelljen megint azt a nagyon unalmas játékot játszani, kitaláltam, hogy készítek nekik különleges bedtime snack-et. (vacsora utáni, de még lefekvés előtti eszegetés). És nem mást főztem nekik, mint TEJBERIZSET. :-) Ezt azért emelem ki annyira, mert tudom, hogy az olvasóim között van egy személy, aki imádja a tejberizset, főleg amit én főzök. :-)) Szóval RÁD gondoltam főzés közben. :-)
A tejberizshez lekvár volt itthon, de normális kakaó sajnos nem, így azt tettem rá, amit találtam, de azzal meg elég rossz volt... A gyerekek sem voltak odáig érte, amit meg is tudok érteni. Vennem kell normális kakaót... Azért próbálkozásnak jó volt. :-)
A nap nagy eseménye még, hogy a decemberi vakációm szervezése hivatalosan is megkezdődött. A látogatóm, akivel együtt fogom tölteni a vakációmat, megvette a repülőjegyét, és már nagyon-nagyon várom, hogy decemberben találkozzunk! :-) A programról még mindig nem mondok semmit, mert még semmi nincs lefoglalva. Majd ha már biztosat tudok, beszámolok mindenről. :-)
Pénteken (szeptember 7-én) nap közben nem sok minden történt. Minden az átlagos dolgok szerint zajlott. Délután volt a nagyobbik gyerekem iskolájában egy úgynevezett 'back to school picnic' - ami kb. annyit jelent, hogy az összes odajáró gyerek családostól megjelent az iskola udvarán kis pokrócokkal és elemózsiával, megkajáltak, a gyerekek jól lefárasztották magukat a nagy rohangálásba, a szülők meg bájcsevegtek más gyerekek szüleivel. Na és mit csinál az au pair? Unatkozva ücsörög a pléden, és várja, hogy menjenek már haza. Igazából nem tudom nekem miért kellett ott lennem végig. Azt még értem, hogy az elején miért, ugyanis apuka nem ért haza időben, anyuka meg nem is tervezte, hogy korábban hazaérne, így én mentem el a gyerekekkel, és vártam a csodát, akarom mondani apukát a subwayes szendvicsekkel. Miután ő megérkezett megkajáltunk, kicsit később anyuka is befutott, és onnantól ment a nagy unatkozás.
Este 8 után indultunk haza, anyuka és apuka is kocsival voltak, így én anyukával az 5 perces gyalog utat megtettem 2 perc alatt kocsival, a gyerekek meg apukával ugyanezt. Ahogy hazaértünk, egyből leültem VOLNA gépezni, ha nem fogad az elkeserítő tény, hogy szegény kis laptopom nem működik. Egész nap minden rendben volt vele, de estére úgy gondolta, hogy kész, ennyi volt, és tőlem aztán hiába kérte a telepítő CD-t. Hihetetlen módon elkeseredtem, és próbáltam megoldást keresni, de péntek estére már csak a sírás jutott. Anyuka felajánlotta, hogy használhatom a család laptopját, amíg az enyémet meg nem sikerül javítani. Ez némiképp javított a hangulatomon, de nem sokat, mert az mégsem az én gépem, és nem ugyanaz a család gépét használni, mint a sajátomat. Azért nagyon jól esett, hogy tényleg anyuka és apuka is mindent megtettek, hogy jobban érezzem magam, és ők is próbáltak megoldást keresni a problémámra.
Kora délután ismét útra keltem, hogy felvegyem a kisebbik gyereket a suliból. Jó korán oda kellett mennem, hogy a kocsisor elején álljak az iskolánál. Csöveztem fél órát az iskola előtt az autóban, elvoltam, meguzsonnáztam, olvasgattam, majd felvettem a gyereket, és már száguldottunk is hazafelé.
Itthon eltöltöttünk egy kis időt, majd mentünk felvenni a másik gyereket is a suliból. A hazaúton nem volt semmi gond, csak ahogy a házunkhoz értünk a nagyobbik gyerek felvette a kerti locsoló csövet a földről, és elkezdte lepriccolni a kisebbik gyereket. És mikor rászóltam, megint nem hallgatott rám. Felhívtam anyukát, de ez idő alatt bekorcolt a szobájába, és a büntetését töltötte, vagyis ki sem jött onnan, csak mikor én engedélyeztem neki. Jó lenne mindig ilyen lenne. :-D
A kicsivel egészen jól elvoltam estig, amíg a szülők haza nem értek, bár vele is volt egy kisebb incidens, miszerint elkezdett játszani az iskolai mappákkal, és mikor rászóltam, nem hallgatott rám. Beküldtem a szobájába (érdekes, arra meg hallgatott...) és míg benn volt, írt nekem egy levelet:
I'm sorry that I did something I was not suppose to do that. - vagyis sajnálom, hogy olyan valamit tettem, amit nem lett volna szabad. Persze, hogy elvigyorodtam rajta. :-) Amúgy sem haragudtam rá, ezek után meg pláne nem. :-)))
A szülők kicsit késve értek haza, de nem volt semmi gond. Kicsit beszélgettem velük, majd levonultam a szobámba, leveleket írtam, netezgéltem, gondokodtam, szóval csupa hasznos dolog. :-)
Csütörtökön (szept. 6.) már menetrend szerint telt a nap. Reggel vittem iskolába a gyereket, majd jó hosszú szabadidő következett, amit csak egy gyors benzinkutas kitérővel szakítottam meg. Ugyanis tankolni kellett a kocsiba. De ebben sincs semmi érdekes.
Délután jó korán elindultam a kisebbik gyerekért az iskolába, de még így is csak a 2. voltam a sorban, ahol az autók állnak az iskola előtt, hogy felvegyék a gyerekeket. A gyerek időben megérkezett az autóhoz, megvártam míg beköti magát, és már mentünk is, hogy időben odaérjünk a másik gyerek iskolájához. Egy percet ugyan sikerült késni, de nem volt semmi gond belőle. A gyerek szépen megvárt az iskolánál. Utána hazajöttünk, és a gyerekek - nagyon jól nevelt gyerek módjára - leültek megírni a zongora házijukat. Utána gyakorolt a kicsi egy kicsit a zongorán, és már kezdhettünk is játszani. Szerencsére csak kevesebb mint egy óránk volt rá (nagyon sajnálom, de bevallom, hogy baromira untam ezúttal velük játszani), és már mentek is fürdeni. Azt elég hamar lezavarták, megvacsoráztak, majd ők folytatták a játékot. Én meg, hogy ne kelljen megint azt a nagyon unalmas játékot játszani, kitaláltam, hogy készítek nekik különleges bedtime snack-et. (vacsora utáni, de még lefekvés előtti eszegetés). És nem mást főztem nekik, mint TEJBERIZSET. :-) Ezt azért emelem ki annyira, mert tudom, hogy az olvasóim között van egy személy, aki imádja a tejberizset, főleg amit én főzök. :-)) Szóval RÁD gondoltam főzés közben. :-)
A tejberizshez lekvár volt itthon, de normális kakaó sajnos nem, így azt tettem rá, amit találtam, de azzal meg elég rossz volt... A gyerekek sem voltak odáig érte, amit meg is tudok érteni. Vennem kell normális kakaót... Azért próbálkozásnak jó volt. :-)
A nap nagy eseménye még, hogy a decemberi vakációm szervezése hivatalosan is megkezdődött. A látogatóm, akivel együtt fogom tölteni a vakációmat, megvette a repülőjegyét, és már nagyon-nagyon várom, hogy decemberben találkozzunk! :-) A programról még mindig nem mondok semmit, mert még semmi nincs lefoglalva. Majd ha már biztosat tudok, beszámolok mindenről. :-)
Pénteken (szeptember 7-én) nap közben nem sok minden történt. Minden az átlagos dolgok szerint zajlott. Délután volt a nagyobbik gyerekem iskolájában egy úgynevezett 'back to school picnic' - ami kb. annyit jelent, hogy az összes odajáró gyerek családostól megjelent az iskola udvarán kis pokrócokkal és elemózsiával, megkajáltak, a gyerekek jól lefárasztották magukat a nagy rohangálásba, a szülők meg bájcsevegtek más gyerekek szüleivel. Na és mit csinál az au pair? Unatkozva ücsörög a pléden, és várja, hogy menjenek már haza. Igazából nem tudom nekem miért kellett ott lennem végig. Azt még értem, hogy az elején miért, ugyanis apuka nem ért haza időben, anyuka meg nem is tervezte, hogy korábban hazaérne, így én mentem el a gyerekekkel, és vártam a csodát, akarom mondani apukát a subwayes szendvicsekkel. Miután ő megérkezett megkajáltunk, kicsit később anyuka is befutott, és onnantól ment a nagy unatkozás.
Este 8 után indultunk haza, anyuka és apuka is kocsival voltak, így én anyukával az 5 perces gyalog utat megtettem 2 perc alatt kocsival, a gyerekek meg apukával ugyanezt. Ahogy hazaértünk, egyből leültem VOLNA gépezni, ha nem fogad az elkeserítő tény, hogy szegény kis laptopom nem működik. Egész nap minden rendben volt vele, de estére úgy gondolta, hogy kész, ennyi volt, és tőlem aztán hiába kérte a telepítő CD-t. Hihetetlen módon elkeseredtem, és próbáltam megoldást keresni, de péntek estére már csak a sírás jutott. Anyuka felajánlotta, hogy használhatom a család laptopját, amíg az enyémet meg nem sikerül javítani. Ez némiképp javított a hangulatomon, de nem sokat, mert az mégsem az én gépem, és nem ugyanaz a család gépét használni, mint a sajátomat. Azért nagyon jól esett, hogy tényleg anyuka és apuka is mindent megtettek, hogy jobban érezzem magam, és ők is próbáltak megoldást keresni a problémámra.
2012. szeptember 16., vasárnap
Miért tűntem el?
Mivel tudom, hogy sokan olvassák a blogom, bizonyára felmerült a kérdés a kedves olvasóban, hogy hogy van az, hogy eddig majdnem minden nap, de legalábbis nagyon gyakran jelentkeztem, most meg közel 2 hete nem írtam semmit. A családom és a legközelebbi barátaim tudják, és most közhírré teszem, hogy annyi történt csupán, hogy szegény kis laptopom feladta a szolgálatot, és minden áron szeretné, ha a telepítő cdvel segítenék rajta. A probléma ott van, hogy a telepítő cd-m otthon maradt, mert ugyan a családom mondta, hogy hozzam magammal, de én elintéztem a dolgot annyival, hogy úgysem tudom használni, és különben sem volt még soha semmi baja a gépemnek. Na és akkor mit ad Isten? Persze, hogy most romlik el...
Jó hír, hogy a cd már majdnem egy hete úton van, vagyis remélhetőleg hamarosan megérkezik, és akkor ismét jönnek a bejegyzések, és az elmaradtakat is pótolni tudom majd. Szóval nem kell aggódni, nem én lustultam el, hanem csak a technika és Murphy szóltak közbe. :-)
Hamarosan jelentkezem!!! :-)
Jó hír, hogy a cd már majdnem egy hete úton van, vagyis remélhetőleg hamarosan megérkezik, és akkor ismét jönnek a bejegyzések, és az elmaradtakat is pótolni tudom majd. Szóval nem kell aggódni, nem én lustultam el, hanem csak a technika és Murphy szóltak közbe. :-)
Hamarosan jelentkezem!!! :-)
2012. szeptember 4., kedd
Red day
A keddi napon már a reggel sem volt egyszerű. Nem kellett annyira korán keltem, de egész nap melóztam, szünet nélkül. Elvittem a nagyobbik gyerekem az iskolába, majd itthon voltam a kicsivel. Neki ma volt a beiratkozás az iskolájába. Oda én egyedül mentem, anyuka meg a gyerekkel, és az iskolában találkoztunk apukával. Szóval megint családi program volt, de mivel új iskola, és nekem is találkoznom kellett a tanárokkal is, ezért mind ott voltunk. A gyerek is most találkozott először az osztálytársaival és a tanáraival. A tanárok egyébként nagyon kis aranyosak. Ja igen, ebben az osztályban 2 osztályfőnök is van, mert ez egy baromi drága magániskola, és ez természetes, hogy 15 gyerekre van 2 osztályfőnök. Na meg egy teknős. Ez az osztály állatkája, de szerencsétlen olyan idegbetegnek tűnt, hogy szerintem tuti kimúlik rövidesen.
A beiratkozás egyébként megint nagyon vicces volt. Bájcsevej mindenkivel, meg dülledt szemek, hogy én vajon ki vagyok. Még szerencse, hogy itt kellett használni névtáblát, amire rá volt írva a nevem (amit SENKI nem tudok kiolvasni sem, nemhogy kiejteni), és hogy a gyerek au pair-e / barátja vagyok. Igazából nem tudom miért írta oda anyuka perjellel hogy barát, talán van aki Amerikában nem tudja mi / ki az az au pair? Ne mindegy is, jót mosolygok mindig az ilyeneken, meg a nagy csodálkozásokon, hogy óóóó wooowwww, Hungary....
A beiratkozás után hazajöttem a gyerekkel, és volt kerek fél órám, hogy ebédet készítsek neki, és azt meg is egye, mert időpontunk volt a beszédtanárhoz. Gyorsan összedobtam neki egy szendvicset, azt befalta, és már indultunk is. Azt relatíve gyorsan lezavartuk. Amíg a gyerek gyakorolta a car / star / river és egyéb szavakat (mint otthon a répa-retek-mogyoró), én kint olvasgattam, de majdnem sikerült el is aludnom abban a szuper kényelmes fotelben. Elkezdtem olvasni egy könyvet angolul, amit korábban otthon már magyarul olvastam, így könnyebb megérteni miről van szó, és még sokat tanulok vele (remélem). Na meg arra is kiváló, hogy ne unatkozzak, amíg várakozok. :-)
A beszédóra után hazajöttünk, és itthon töltöttünk kerek 20 percet, és már mennünk is kellett felvenni a suliból a nagyobbik gyereket. Már az úton hazafelé, sőt, már az első percben összeveszett a két gyerek valami apróságon. Alig vártam, hogy hazaérjünk, de itthon meg elkezdtek birkózni, a kicsi persze rögtön bőgött. Felzavartam a nagyot a szobájába, hogy kezdje el csinálni a háziját, de csak üvöltözött velem, és közölte, hogy felhívja az anyját. Engem ugyan nem érdekelt, hívja csak. Beszélt az anyjával, majd engem is felhívott az anyja. Beszéltem vele, és az anyja javasolta, hogy foci edzés előtt ki se jöjjön a gyerek a szobájából. Mondtam is, hogy oké. A gyerek megcsinálta a háziját (kb 2 perc alatt meg lehetett csinálni - itt komolyan ennyi a házi feladat????) és mondtam, hogy maradjon csak a szobájában gondolkodni. Erre a gyerek kivonult a játszószobába, hogy összegyűjtsön pár játékot, és azokkal "gondolkodjon". Próbáltam megállítani, de sikeresen jól belém rúgott, amiért cseszett bocsánatot kérni. Én meg onnantól ignoráltam. Elvolt a szobájában.
A fociedzésre nem nekem kellett vinni, hanem egy másik gyerek anyukája vette fel, és vitte el. Én addig megfürdettem a kicsit, játszottunk picit, majd mentem felvenni a nagyobbikat és egy barátját, hogy hazahozzam. Itthon szépen megvacsoráztak a gyerekek, időközben megérkezett a másik gyerek anyukája, így ők el is mentek korán szerencsére.
Röviddel ezután hazaért anyuka és apuka, szépen elmondtam nekik mik történtek, ők meg elég komoly (és remélem hatásos) büntetést szabtak ki a nagyobbik gyerekre. Nem tévézhet 2 hétig, kitelepítették a szobájából a rákokat, és egy óra hossza monster time out-ot kapott, ami azt jelenti, hogy nem szólhat senkihez, nem csinálhat semmit, csak ülhet az ágyán, és sétálhat körbe-körbe. Plusz még tőlem is bocsánatot kellett kérnie.
Nagyon rossz, hogy ennyire nem tisztel, és ami még rosszabb, hogy nem csak engem, hanem a saját szüleit sem. És ami még szintén rossz, hogy a kisebbik gyerek kezdi lemásolni a nagyobbik viselkedését. Kezd ő is nagyon indulatos lenni. Szerencsére vele még elbírok, és nála jelent is valamit az, hogy milyen hangnemben szólok hozzá, nem úgy mint a nagynál. De tudom, hogy minden jobb lesz, és nem szabad elfelejtenem miért vagyok itt.
Este gyorsan még készítettem magamnak vacsorát, azt megettem, majd levonultam a szobámba. Apuka épp az imént kopogott be hozzám, hogy elmondja, hogy minden jobb lesz, ne aggódjak, és hogy megköszönje a türelmemet. Azért ez rendes tőle nagyon. Bár már rég elszállt minden dühöm, mert tudom, hogy gyerekekről van szó, és nem az én dolgom megnevelni őket. Csak meg kell tanulniuk tisztelni engem, és minden jó lesz.
Amit fent leírtam csak sarkalatosan tartalmazza a történteket. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb host family-nél előfordulnak ilyenek, sőt, sokkal rosszabbak is, szóval nem kell sajnálni, nem azért írom le ezeket a dolgokat, hanem mert idővel nekem is jó lesz látni, hogy milyen nehézségekkel küzdöttem, hogy elérjem a céljaimat. Never give up! :-)
A beiratkozás egyébként megint nagyon vicces volt. Bájcsevej mindenkivel, meg dülledt szemek, hogy én vajon ki vagyok. Még szerencse, hogy itt kellett használni névtáblát, amire rá volt írva a nevem (amit SENKI nem tudok kiolvasni sem, nemhogy kiejteni), és hogy a gyerek au pair-e / barátja vagyok. Igazából nem tudom miért írta oda anyuka perjellel hogy barát, talán van aki Amerikában nem tudja mi / ki az az au pair? Ne mindegy is, jót mosolygok mindig az ilyeneken, meg a nagy csodálkozásokon, hogy óóóó wooowwww, Hungary....
A beiratkozás után hazajöttem a gyerekkel, és volt kerek fél órám, hogy ebédet készítsek neki, és azt meg is egye, mert időpontunk volt a beszédtanárhoz. Gyorsan összedobtam neki egy szendvicset, azt befalta, és már indultunk is. Azt relatíve gyorsan lezavartuk. Amíg a gyerek gyakorolta a car / star / river és egyéb szavakat (mint otthon a répa-retek-mogyoró), én kint olvasgattam, de majdnem sikerült el is aludnom abban a szuper kényelmes fotelben. Elkezdtem olvasni egy könyvet angolul, amit korábban otthon már magyarul olvastam, így könnyebb megérteni miről van szó, és még sokat tanulok vele (remélem). Na meg arra is kiváló, hogy ne unatkozzak, amíg várakozok. :-)
A beszédóra után hazajöttünk, és itthon töltöttünk kerek 20 percet, és már mennünk is kellett felvenni a suliból a nagyobbik gyereket. Már az úton hazafelé, sőt, már az első percben összeveszett a két gyerek valami apróságon. Alig vártam, hogy hazaérjünk, de itthon meg elkezdtek birkózni, a kicsi persze rögtön bőgött. Felzavartam a nagyot a szobájába, hogy kezdje el csinálni a háziját, de csak üvöltözött velem, és közölte, hogy felhívja az anyját. Engem ugyan nem érdekelt, hívja csak. Beszélt az anyjával, majd engem is felhívott az anyja. Beszéltem vele, és az anyja javasolta, hogy foci edzés előtt ki se jöjjön a gyerek a szobájából. Mondtam is, hogy oké. A gyerek megcsinálta a háziját (kb 2 perc alatt meg lehetett csinálni - itt komolyan ennyi a házi feladat????) és mondtam, hogy maradjon csak a szobájában gondolkodni. Erre a gyerek kivonult a játszószobába, hogy összegyűjtsön pár játékot, és azokkal "gondolkodjon". Próbáltam megállítani, de sikeresen jól belém rúgott, amiért cseszett bocsánatot kérni. Én meg onnantól ignoráltam. Elvolt a szobájában.
A fociedzésre nem nekem kellett vinni, hanem egy másik gyerek anyukája vette fel, és vitte el. Én addig megfürdettem a kicsit, játszottunk picit, majd mentem felvenni a nagyobbikat és egy barátját, hogy hazahozzam. Itthon szépen megvacsoráztak a gyerekek, időközben megérkezett a másik gyerek anyukája, így ők el is mentek korán szerencsére.
Röviddel ezután hazaért anyuka és apuka, szépen elmondtam nekik mik történtek, ők meg elég komoly (és remélem hatásos) büntetést szabtak ki a nagyobbik gyerekre. Nem tévézhet 2 hétig, kitelepítették a szobájából a rákokat, és egy óra hossza monster time out-ot kapott, ami azt jelenti, hogy nem szólhat senkihez, nem csinálhat semmit, csak ülhet az ágyán, és sétálhat körbe-körbe. Plusz még tőlem is bocsánatot kellett kérnie.
Nagyon rossz, hogy ennyire nem tisztel, és ami még rosszabb, hogy nem csak engem, hanem a saját szüleit sem. És ami még szintén rossz, hogy a kisebbik gyerek kezdi lemásolni a nagyobbik viselkedését. Kezd ő is nagyon indulatos lenni. Szerencsére vele még elbírok, és nála jelent is valamit az, hogy milyen hangnemben szólok hozzá, nem úgy mint a nagynál. De tudom, hogy minden jobb lesz, és nem szabad elfelejtenem miért vagyok itt.
Este gyorsan még készítettem magamnak vacsorát, azt megettem, majd levonultam a szobámba. Apuka épp az imént kopogott be hozzám, hogy elmondja, hogy minden jobb lesz, ne aggódjak, és hogy megköszönje a türelmemet. Azért ez rendes tőle nagyon. Bár már rég elszállt minden dühöm, mert tudom, hogy gyerekekről van szó, és nem az én dolgom megnevelni őket. Csak meg kell tanulniuk tisztelni engem, és minden jó lesz.
Amit fent leírtam csak sarkalatosan tartalmazza a történteket. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb host family-nél előfordulnak ilyenek, sőt, sokkal rosszabbak is, szóval nem kell sajnálni, nem azért írom le ezeket a dolgokat, hanem mert idővel nekem is jó lesz látni, hogy milyen nehézségekkel küzdöttem, hogy elérjem a céljaimat. Never give up! :-)
2012. szeptember 3., hétfő
Labor day
...vagyis a munka ünnepe, amelyet minden év szeptember első hétfőjén tartanak Amerikában. A lényege annyi, hogy a szülőknek nem kell menni dolgozni, a gyerekeknek nem kell iskolába menni, amolyan utolsó alkalom, hogy egy kicsit együtt legyen a család a jó időben.
Továbbá fontos megemlíteni azt is, hogy ezen a napon (és előtte hétvégén) nagy leárazások vannak az üzletekben, vagyis most érdemes beszerezni a hiányzó darabokat a ruhatárunkból. Én ezt tegnap meg is tettem (részben), szóval csak az ünneplés maradt hátra.
Az én host anyukámnak dolgoznia kellett ezen a napon is, csak apuka tudott itthon lenni. Ő reggel elvitte a kisebbik gyereket valamilyen parádéra. Úgy volt, hogy én és a nagyobbik gyerek is megyünk velük, de mivel reggel a nagyobbik gyerek cirkuszolt amiatt, hogy nem akarja megcsinálni az egyik háziját, itthon kellett maradnom vele. A háziját megcsinálta, utána meg játszottunk. Én nagyon szerettem volna elmenni a parádéra, ez lett volna az első amerikai parádé, amin részt veszek, de hát így alakult, nincs mit tenni. :-(
Helyette itthon Monopoly-ztam a gyerekkel, amíg meg nem láttunk egy hatalmas pókot a játszószobában. Én észre sem vettem, a gyerek mutatott rá. Persze egyből megállt bennem az ütő. Nagyon-nagyon utálom a pókokat. Kérdeztem a gyereket, hogy mit csináljunk. Azt mondta, hogy hoz egy szalvétát, rátesszük a pókot, és kivisszük a házból. Ja, mondom persze, vagy akár meg is ölhetnénk. De már hozta is a szalvétát, a pók meg hülye lett volna szépen rámászni a szalvétára, és megvárni, míg kivisszük a házból. Ehelyett mint a villám elkorcolt a játékkonyha mögé. Utána már hiába próbáltuk előkeríteni, sikerült jól elbújnia. Nekünk sem volt maradásunk, áttelepültünk a nappaliba játszani. Én továbbra is sötéten pillogtam a játszószoba felé, hátha már a nézésemmel kinyírom a pókot, de nem valószínű, hogy sikerült. :-D
Amikor apuka hazajött, mondtuk neki, hogy mi történt, illetve sietve hozzátettem, hogy az én fürdőszobámban is vendégeskedtek már kétszer is pókok (de persze nem élték túl), és azt mondta, hogy kihív majd valamilyen rovarölőket - vagy mi ennek a normális magyar neve. Addig meg együtt élünk a pókokkal...
Déltől délután négyig szabad voltam, aminek kifejezetten örültem. Maratoni skypeolásba kezdtem a családommal, és egyéb hasznos dolgokat csináltam. 4-től 6-ig ismét munkába álltam, de szerencsére nem történt semmi incidens ezúttal. Az esti fürdetés is simán ment, a vacsoráztatás meg már apuka dolga volt, nekem nem kellett ezzel foglalkozni.
A szülők este elmentek együtt vacsorázni az apuka egyik rokonával, így este 8-tól 10-ig ismét enyém a pálya. Épp most mentek el, amikor ezeket a sorokat írom. Hogy mit fogok csinálni este 10-ig még kérdéses, és az is, hogy hazaérnek-e a szülők 10-re. Őszintén szólva nagyon reménykedem benne. :-)
Összegezve tehát életem első (és talán utolsó?) Labor Day-ét Amerikában nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Elég sokat kellett dolgoznom, de szerencsére legalább jól telt a nap a gyerekekkel. Zöld nap. Remélem a továbbiak is azok lesznek. :-)
Továbbá fontos megemlíteni azt is, hogy ezen a napon (és előtte hétvégén) nagy leárazások vannak az üzletekben, vagyis most érdemes beszerezni a hiányzó darabokat a ruhatárunkból. Én ezt tegnap meg is tettem (részben), szóval csak az ünneplés maradt hátra.
Az én host anyukámnak dolgoznia kellett ezen a napon is, csak apuka tudott itthon lenni. Ő reggel elvitte a kisebbik gyereket valamilyen parádéra. Úgy volt, hogy én és a nagyobbik gyerek is megyünk velük, de mivel reggel a nagyobbik gyerek cirkuszolt amiatt, hogy nem akarja megcsinálni az egyik háziját, itthon kellett maradnom vele. A háziját megcsinálta, utána meg játszottunk. Én nagyon szerettem volna elmenni a parádéra, ez lett volna az első amerikai parádé, amin részt veszek, de hát így alakult, nincs mit tenni. :-(
Helyette itthon Monopoly-ztam a gyerekkel, amíg meg nem láttunk egy hatalmas pókot a játszószobában. Én észre sem vettem, a gyerek mutatott rá. Persze egyből megállt bennem az ütő. Nagyon-nagyon utálom a pókokat. Kérdeztem a gyereket, hogy mit csináljunk. Azt mondta, hogy hoz egy szalvétát, rátesszük a pókot, és kivisszük a házból. Ja, mondom persze, vagy akár meg is ölhetnénk. De már hozta is a szalvétát, a pók meg hülye lett volna szépen rámászni a szalvétára, és megvárni, míg kivisszük a házból. Ehelyett mint a villám elkorcolt a játékkonyha mögé. Utána már hiába próbáltuk előkeríteni, sikerült jól elbújnia. Nekünk sem volt maradásunk, áttelepültünk a nappaliba játszani. Én továbbra is sötéten pillogtam a játszószoba felé, hátha már a nézésemmel kinyírom a pókot, de nem valószínű, hogy sikerült. :-D
Amikor apuka hazajött, mondtuk neki, hogy mi történt, illetve sietve hozzátettem, hogy az én fürdőszobámban is vendégeskedtek már kétszer is pókok (de persze nem élték túl), és azt mondta, hogy kihív majd valamilyen rovarölőket - vagy mi ennek a normális magyar neve. Addig meg együtt élünk a pókokkal...
Déltől délután négyig szabad voltam, aminek kifejezetten örültem. Maratoni skypeolásba kezdtem a családommal, és egyéb hasznos dolgokat csináltam. 4-től 6-ig ismét munkába álltam, de szerencsére nem történt semmi incidens ezúttal. Az esti fürdetés is simán ment, a vacsoráztatás meg már apuka dolga volt, nekem nem kellett ezzel foglalkozni.
A szülők este elmentek együtt vacsorázni az apuka egyik rokonával, így este 8-tól 10-ig ismét enyém a pálya. Épp most mentek el, amikor ezeket a sorokat írom. Hogy mit fogok csinálni este 10-ig még kérdéses, és az is, hogy hazaérnek-e a szülők 10-re. Őszintén szólva nagyon reménykedem benne. :-)
Összegezve tehát életem első (és talán utolsó?) Labor Day-ét Amerikában nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Elég sokat kellett dolgoznom, de szerencsére legalább jól telt a nap a gyerekekkel. Zöld nap. Remélem a továbbiak is azok lesznek. :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)