Halloween Amerikában

Végre elérkezett az idő, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat a Halloweenről Amerikában. Először is lássuk csak mi is az a Halloween, mert lehet, hogy ti tudjátok, de nekem bizony utána kellett néznem...

Szóval a Halloween egy ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, a boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepe. A Halloween legfontosabb jelképe a töklámpás, egy egészen érdekes történet nyomán:
A monda szerint Jack O'Lanten azzal tréfálta meg az ördögöt, hogy fáramászó versenyre csábította, és amikor az ördög jó magasan járt a fán, Jack egy keresztet rajzolt a fa kérgére, így nem tudott onnan lejönni az ördög. Ezért bosszúból nem engedte Jacket halála után a pokolba, és persze a mennybe sem mehetett tivornyázó élete miatt. Így Jack szelleme azóta is az ördögtől kapott parázzsal világító töklámpással bolyong, a lelki békéjét keresve. (Remélem az évszázadok alatt megtalálta...)   

Az ünnepet október 31-én ünneplik, amikor is mindenki (persze elsősorban a gyerekek) jelmezekbe bújnak, és házról-házra járnak "trick or treat!" felkiáltással, ami kb annyit jelent magyarul, hogy 'cukrot vagy csínyt'. A gyerekek egy rakás édességet kapnak, a felnőttek meg kiválóan szórakoznak, szóval nem is olyan rossz dolog ez. :-)

Na de miért öltözik mindenki jelmezbe és miért kell mindennek ijesztően kinéznie? Ez is az ősi kelta hagyományokból ered, ugyanis szerintük ezen a napon a szellemek testet öltenek, és őket kell elijeszteni. Ahogy elnézem a környékünket, az amerikaiak ezt eléggé komolyan is veszik, bár azt hiszem csak azért, mert szerintük nagyon nagy móka pókokkal, mű pókhálóval, csontvázakkal, boszorkányokkal, szellemalakokkal és sírkövekkel feldíszíteni a házat és a kertet. Számomra elég ijesztő ez az egész, főleg mostmár, hogy az alapsztorit is ismerem... Egyébként is nagyon félek az összes horrorfilmtől, szellemtörténettől és mindentől ami ezekkel kapcsolatos...

((Egy filmet azért ajánlanék a figyelmetekbe, egyik legnagyobb kedvencem volt valaha, és pont ide kapcsolódik a története. A holló - angyalok városa a címe (trailer). Hátha van valaki, akit érdekel. :-) ))

Amerikában már kb. szeptember közepén megjelentek a boltokban és a házakon az első Halloween dekorációk, és azóta csak kitartóan gyarapodnak. Sok vicces és kevésbé vicces dolgot láttam én is.  

 Barnes & Nobel kínálata szeptember 17-én!

 Giant, szept. 23-án

 Michael's, okt. 4.

 A legnagyobb kedvenceim a kutyajelmezek voltak

 Bebével a Michael's-ben okt. 4-én

 #1 Sütiforma

#2 Sütiforma

Nem is tudtam, hogy így néz ki Kittyke csontváza :-D

 Halloween dekorációs  ház 1.

 Halloween dekorációs  ház 2. (bocsánat a képminőségért, vezetés közben készült...)

Ami engem fogad nap mint nap a bejárati ajtónknál, Brandon a neve, már elég jól összebarátkoztunk. :-D

 A tökeink, amiket apuka faragott

Halloween edition narancssárga KitKat

Ezek után arra is kíváncsiak vagytok, hogy az én Halloween-om hogyan telt? :-)
Na jó, elárulom: nagyon nagy móka volt! :-D
Részletesebben?
Oké...
Napközben nemigen történt semmi, ami arra emlékeztetett volna, hogy Halloween van. De este aztán megérkeztek az unokatesók, mindenki átöltözött a jelmezébe (én is!), és indultunk trick or triet-ezni.
Mi családilag a Phineas and Firb mese figuráinak öltöztünk be. Tudom, hogy otthon is megy ez a mese, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki ismeri, ezért itt egy videó: LINK

Illetve egy kép a figurákról:

A nagyobbik gyerekem Perry the Platypus (Agent P.) volt (az a fura állatka a bal felső sarokban), a kisebbik gyerekem Major Monogram (a képen nem szerepel, de ő Agent P. főnöke, egy őszhajú, bajuszos emberke) apuka Dr. Doofenshmirtz (középen a köpenyes főgonosz), anyuka Candace (a narancssárga hajú, fehér szoknyás lányka), én pedig... na vajon kitaláltátok már? Isabella, a cuki rózsaszínruhás kislány.

Egy kicsit azért hasonlít?

A host familymnek nagyon tetszett a jelmezem, és bevallom, nekem is. Talán nem állt a legjobban, de az a szoknya irtó cuki volt, imádtam benne lenni. :-) Jó pár kép készült rólam, természetesen a gyerekekkel és a családdal, azokat értelemszerűen nem tehetem közzé, de remélem ennyivel is megelégszetek. :-)

Az egész halloweenezés egyébként olyan volt, mint a filmekben. Házról-házra jártunk, mindenhová becsengettünk, és mindenhol kapták a gyerekek a maréknyi édességet. A gond csak azzal volt, hogy csak a gyerekek... :-( Pedig én olyan lelkesen kísérgettem a gyerekeket! Sőt, a végén már csak az én két gyerekem, és apuka maradtunk, anyuka és az uncsitesók hazamentek. Nagyon nagy móka volt az egész, én imádtam! :-)
Azért itthon én is kaptam a gyerekektől egy kis csokiadományt:

Én imádtam ezt az egész halloweenozást, nagyon jó volt, főleg, hogy a családdal ilyen szinten együtt tölthettem, és megtapasztalhattam velük ezt a nagyon amerikai dolgot. :-)

Happy Halloween Everyone! :-) 

Sandy haragja

Ez most egy rendhagyó bejegyzés, mert általában nem szoktam 1-2 napról beszámolni (legalábbis az utóbbi hetekben már nem), de most különlegesek voltak a körülmények, így született egy új bejegyzés. :-)
 
Ott hagytam abba az előző bejegyzést, hogy átköltöztünk a nagyiék apartmanjába. Ott is töltöttük a követező 2 napot, mert ott sokkal biztonságosabb volt minden. Ez a két nap Sandy-ről szólt, és arról, hogy milyen az őrület határán is túl lenni...

Hétfő - Sandy és Miss Pina (nem, ez nem egy csúnya szó ezúttal :-) )
Már reggel óta eléggé tombolt a hurrikán, de arra még azt mondtam, hogy olyan, mint otthon egy nagyon csúnya esős-szeles novemberi nap. Én is azt hittem ennyi lesz az egész, de aztán következett a hétfő este, és Sandy iszonyúan elkezdett tombolni. Bár ki nem mentem, hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg az egészet, de már abba beleborzongtam, ha csak kinéztem az ablakon.

Ennyi emlékem van Sandy-ről, több és/vagy jobb képet nem tudtam készíteni...

De ami a legeslegrosszabb volt, és amit egyébként én sem hittem volna, hogy milyen borzasztó nehéz lekötni egész nap 2 gyereket úgy, hogy ki nem mehetnek, és nagyjából csendben is kéne maradniuk. Persze tévét nem nézhettek egész nap, az nálunk nem szokás, így délelőtt matekoztam a gyerekekkel, nagyjából elvoltunk, de ebéd után a nagyobbik gyerek borzasztóan kezdett viselkedni, és semmi nem használt nála, csak vergődött és vergődött... Így aztán elvittem lépcsőt mászni, a nyolcadikról legyalogoltunk a földszintre, majd fel a 19-re és vissza le a nyolcadikra. A gyerek végig azt hajtogatta, hogy ő ám ennyitől nem fárad el (azért végig hallottam, hogy majd megfullad, annyira kapkodja a levegőt), de nekem a végén bizony nagyon remegett a lábam, és nem győztem lélegezni. Na de akkor betelt a pohár a gyerekkel, és szünetet tartottam. Beszéltem a családommal skypeon, megnyugtattam őket, hogy minden a legnagyobb rendben van velem, a barátoknak is írtam pár sort, majd folytattam a munkát...

Aztán délután hívott anyuka, hogy amúgy az épületben lakik a kisebbik gyerekem volt tanára, és hogy igazán írhatna neki a gyerek egy meghívót, hogy jöjjön át egy teára. Anyuka lebetűzte a tanár nevét, és le is írtam, hogy 'Miss Tina', de aztán láttam, hogy ki van javítva Miss Pinára. Hát nem mondom, hogy nem kezdtem el fulladozni a röhögéstől... :-D Megkérdeztem a gyerekeket, hogy tényleg így hívják-e azt a nőt, és mondták, hogy igen, és nem értették, hogy én mit értetlenkedek ezen... :-D Hát értelemszerűen nem kezdtem el nekik magyarázni... :-D
Aztán megérkezett Miss Pina (sajnálom, de azóta is ezen röhögök :-D), és egyébként egy végtelen aranyos nő, csak hát ahányszor arra gondoltam, hogy hogyan hívják, és ha szegény tudná mit jelent a neve... Hát nem volt egyszerű megállni, hogy ne nevessek... :-D
Aztán Miss Pina (:-D :-D :-D) látogatása után nagyjából elvoltunk a gyerekekkel, de nagyon-nagyon nehéz volt alkalmanként. Mindegy, valahogy kibírtam.

Sandy este 8 körül kezdett csak el igazán tombolni, de hála a jó égnek a mi környékünkön nem történtek nagyobb károk. Pár fa persze kidőlt, de konkrétan a mi házunknak nem lett semmi baja és az áram sem ment el a mi blokkunkban. Így aztán kedden délelőtt haza is költöztünk. Az első dolgom volt szétküldeni a családomnak egy emailt, hogy minden rendben van, és a barátokkal, ismerősökkel is tudatni, hogy minden oké. Rengeteg aggódó email-t kaptam, amit igazán nagyra értékelek. Jól esik, hogy ennyi ember izgult értem. :-)
Szóval kedden délelőtt hazaköltöztünk, de attól még nem lett sokkal jobb minden. Azt hittem megőrülök a gyerekektől. Alapvetően imádom őket, és nagyon jól elvagyok velük, kiválóan tudom kezelni őket, de hétfőn és kedden olyan szinten kifordultak önmagukból, hogy még a szülők is azt mondták, hogy alig várják, hogy szerdán menjenek dolgozni, mert már ők sem bírják... Szóval képzelhetitek... Még így is a nap közepén volt egy playdate a gyerekeknek a szomszéd gyerekekkel, és addig én off voltam, vagyis végre beszélhettem normálisan a családommal, de utána ismét a gyerekek... ÁÁÁ...
Épp amikor szünetem volt, kaptam egy sms-t Bebétől, ezzel a szöveggel:
"Nem bíroooom  tovább!!!"
Aztán írtam neki, hogy nekem épp szünetem van, és csokit zabálok, illetve brutál rockzenét hallgatok (vagyis az egyetlen dolog, ami képes megnyugtatni), erre írta, hogy a fél karját odaadná egy szünetért. :-D (Bebe, remélem nem baj, hogy publikáltam... :-D) 
Szóval nem csak én éreztem úgy, hogy mindjárt megőrülök, hanem szerintem az egész au pair társadalom. :-D

Aztán a kedd este már valahogy eltelt, de ebben a két napban rendesen éreztem, hogy mikor önti el teljesen az agyamat a stressz, a frusztráltság, és az idegesség... Szerintem engem (és úgy általában az au pair-eket) viselte meg az egész a legjobban, Sandy abszolút rajtunk töltötte ki a haragját.  :-D
Nagyon brutál 2 napon vagyok túl, és másra sem vágyom, csak CSÖNDRE. De mivel a gyerekek ebben a percben is üvöltenek (szerencsére már nem velem), marad a System of a down, és a csoki... Drága családom, ha 250 kilósan megyek haza, ne csodálkozzatok, remélem így már érteni fogjátok, miért. :-D

Nyugis hétvége?

A hétvége nagyon nyugisnak indult, nem sok tervem volt, így aztán azt hittem, hogy majd szuperül elleszek magamnak, talán még unatkozni is fogok, de persze megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eredetileg terveztem, és így utólag talán jobb is így. :-) Kíváncsiak vagytok a részletekre is? Akkor tessék... :-D

Szombaton ismét suliba mentem, hogy megkezdjem az újabb 8 hetes kurzusomat. Nagy meglepetés fogadott, ugyanis új tanárt és egy csomó új csoporttársat kaptunk. Az új tanárunkat Theo-nak hívják, és tény, hogy nagy kis cuki, de nyomába sem ér az előzőnek (már persze ha azt nézem, hogy milyen tanár, és nem a kinézetet :-D ). Kilencen vagyunk az új csoportban, ismét mindannyian au pairek. A gond ott kezdődik, hogy 2 német lány is van a csoportban, ami azt jelenti, hogy ők nem nagyon akarnak megszólalni angolul, ami eléggé ellenszenvessé teszi őket. Pedig nem az angol tudással lenne gond, ők szimplán csak ilyenek. Rajtuk kívül van még 1 mexikói, 1 brazil, 1 lengyel és 1 francia lány a csoportban, illetve a régiek közül a spanyol és a kínai lány. Szóval egyáltalán nem vagyok boldog, de majdcsak kialakul itt is valami, és biztos vagyok benne, hogy ez a 8 hét is hamar el fog telni. :-)
A kínai lánnyal kajáltam az ebédszünetben, és komolyan mondom az a lány nagyon fura. Már eddig is mondott/tett fura dolgokat, például ők étteremben sima natúr forró vizet (!) isznak, nem nagyon esznek tésztát, nem használnak facebookot, sosem szokott vezetni, az 5 perces kocsiút szerinte nagyon hosszú, és még sorolhatnám. Persze ezek a dolgok nem zavaróak, csak európai szemmel furcsák. :-)

Suli után jöttem is egyből haza, hogy elvégezzem az utolsó simításokat a hurrikán előtt (értsd ezalatt, hogy kimostam a ruháimat :-) ). Utána filmet néztem (Berlin Calling) németül, magyar felirattal, és végig úgy éreztem, mintha angolul lenne, vagyis gyakorlatilag fejben fordítottam angolra, de nem tudatosan.Wow, na ez a nem semmi, azt hiszem mindig is erre vágytam, hogy ilyen szinten tudjak angolul. :-)
Este 8-tól pedig dolgoznom kellett, mert a szülők elmentek vacsorázni, és elvileg fél 12-ig voltam beírva, de hazaértek már fél 11-kor, így utána már én is aludhattam. Amíg meg "dolgoztam", kiválóan elszórakoztattam magam zenehallgatással és blogírással. :-) Mikor hazajöttek a szülők, apuka kérdezte is, hogy milyen volt az este, és én nagyon-nagyon relaxáltnak éreztem magam, mondtam is neki, hogy szuper volt. :-) Nem értik ezek az amerikaiak, hogy milyen szinten lazító hatással bír, ha megtalálod a hangulatodhoz leginkább illő zenét, és azt hallgatod. Van mit tanítani nekik. :-D

Vasárnap reggel végre sikerült skypeolnom az egyik legeslegjobb barátnőmmel, aki nagyon-nagyon hiányzik, és bizony megjelentek azok a bizonyos könnycseppek, ahogy elkezdtünk beszélgetni. :-) Nagyon gyorsan eltelt az egy órácskám csacsogással, mintha csak percek lettek volna, de hát ilyen ez, amikor két jó barátnő találkozik, és van miről beszélniük. :-)
Utána volt 15 percem felöltözni, reggelizni, kávézni, és odaérni Bebéékhez. ugyanis megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt a Target-ba (olyan mint a teszkó, csak 3x akkora), hogy valami ajándékot találjunk a host gyerekemnek. Öt perc késéssel oda is értem Bebéékhez (azt hiszem superhero vagyok, hogy ilyen gyorsan sikerült összekészülnöm), ő szegény már kint várt rám kockára fagyva, de én tényleg nagyon igyekeztem. Aztán a Targetben nem találtunk semmit, de végigtaperoltunk mindent, és megállapítottuk, hogy sokkal könnyebb lenne saját magunknak ajándékot venni. Na de komolyan, ki akar (a nagyszülőket kivéve persze) 50 dollárokat elszórni egy játékra, amivel aztán a gyerek úgysem fog játszani, mert van 1000 más játéka? Hát én biztos nem...
Egy pici érdekesség a játékok között:

 First Lady Barbie fekete bőrszínnel

 First Lady Barbie fehér bőrszínnel

No comment...
De ha már ott voltunk a Target-ban, lőttem pár érdekes képet még. A fenyegető Sandy hurrikán kapcsán a Targetban is voltak üres polcsorok, elsősorban a tartós kenyerek, az ásványvizek és a konzervek között:

A Targethoz eléggé közel van egy óriási játékbolt, ahol aztán jól kiélhettük magunkat Bebével.

Nem, nem vettük meg a cuki rózsaszín, óriásméretű plüss kutyust és lovacskát, pedig tényleg nagyon megkedveltük őket. Talán legközelebb! :-( 
Ebben a játékboltban is mindent jól körbetaperoltunk, megnézegettünk, és legszívesebben mindent felvásároltunk volna (persze magunknak), de nem lehetett...
Azért a gyerekemnek találtam megfelelő szülinapi ajándékot, ami még nagyon drága sem volt, és szerintem örülni is fog neki.

A játékboltozás utána elmentünk a Wendy's-be kajálni, ahol szuperegészséges, organikus, alacsony kalóriaszámú salátát ettünk, majd szépen mosolyogtunk, mint a jóllakott óvodások... Ha van bárki, aki ezt nem hitte el, annak bevallom, hogy valójában hamburgert ettünk sült krumplival és kólával, és röhögtünk, mint két idióta egymás poénjain. :-D

Bebe örül a kajájának :-)

Kaja közben jól megbeszéltük a világ problémáit, és persze megoldást is találtunk mindenre, szóval valójában mi fogjuk megváltani a világot. :-D
Aztán szépen lebeszéltem Bebét arról, hogy elmenjen valami író találkozóra, ugyanis Sandy barátnőnk már éreztette jelenlétét, ugyanis feltámadt a szél, egyre hidegebb lett, és minden olyan szürke volt. Már reggel is az volt, de délutánra csak még rosszabb lett minden. Így aztán hazafuvaroztam Bebét, én is hazamentem, majd beszéltem a családommal skype-on, hogy megnyugtassam őket, hogy nem lesz semmi baj. Aztán este pedig átköltöztünk a nagyiék apartmanjába, ahol jelenleg is vagyok. Az egész egyébként úgy néz ki, mint egy hotel. A lakás is nagyon-nagyon szép és jó nagy, tök jó lenne egy ilyenben lakni, persze egyedül, vagy max egyvalakivel, nem pedig egy komplett családdal. :-D
A gyerekeknek hétfőn és kedden nem lesz suli a hurrikán miatt, úgyhogy lesz munkám bőven. Az előrejelzések szerint kedden vagy szerdán tudunk majd hazaköltözni, ha minden rendben lesz otthon, vagyis egy fa sem dől rá a házunkra, és áram is lesz a házban. Itt most elég nagy biztonságban vagyunk, itt nincsenek fák a közelben, és a vezetékek is a föld alatt mennek, nem valószínű, hogy elmenne az áramunk. Reméljük a legjobbakat, és hogy Sandy nem okoz túl nagy károkat. :-)   

Szarvas élet

Hétfő - a csodás napsütés napja.
Na jó, valójában csodásan sütött a nap kedden és szerdán is, de nem tudtam mást kitalálni ide, mert annyira semmi nem történt hétfőn. De a nap tényleg csodásan sütött. Gyönyörű színesek a fák, hullanak a levelek, csípősek a reggelek és az esték, míg nap közben kellemes meleg van. Imádom az őszt, és jó lenne konzerválni ezt az egész hangulatot. Na de miről is beszélek? Ez senkit nem érdekel, szóval ugorjunk is. :-D

Kedd - menni vagy nem menni?
Ugyanis kedden délután írt egy magyar lány, hogy Washington környékére vetődik pénteken este egy röpke 18 órára, és igazán találkozhatnánk. A gond csak az, hogy a baltimore-i reptérre érkezik, ami tőlem egy órányira van (autópályán), és a host családom nem örült volna, ha este egyedül autópályán vezetek, majd egy éjszakázás után vissza, utána suliba, stb., szóval le kellett mondanom róla. :-( Remélem nem haragszol rám Petra, én tényleg mindent megpróbáltam, hogy el tudjak menni, de sajnos nem sikerült. :-(

Szerda - hol vannak a könyvtári könyvek?
Este, mikor hazaértek a szülők, említettem nekik, hogy a gyerek mondta, hogy másnap vissza kell vinnie a könyvtárba 2 könyvet, és én nem találtam meg őket. Apuka eléggé félvállról vette a dolgot, de anyuka totál kiakadt, és együtt felforgattuk az egész házat, és még a kocsikat is átnéztük, de nem találtuk meg őket. A legnagyobb gond, hogy 3 könyvtárba is járnak + az iskolai könyvtárak, és mindig szétszórják a könyveket, így nem is csoda, hogy időnként elvesznek.

Csütörtök - I love Ald és baljós árnyak...
Már 2 napja borzasztó rémálmok gyötörtök, és valahogy a csütörtöki napon nagyon azt éreztem, hogy itt a vég. De komolyan. És nem csak mert nagyon rosszul aludtam, hanem az időjárás is olyan fura volt, nagyon negatív előérzetem volt. De megnyugtatok mindenkit, nem történt semmi bajom. :-)
Délelőtt találkoztunk Bebével, hogy ismét tiszteletünket tegyük az Aldiban. Már egyből azzal fogadtam, hogy nagyon baljós előérzetem van, és lehet ez a halálunk napja, de megnyugtatott, hogy óvatosan fog vezetni. :-D
Az Aldiban ismét csupa hasznos dolgot vásároltunk, csokit, meg gumimacit, meg chipset, meg kekszet, meg még egy kis csokit, csak hogy tuti ne fogyjunk ki belőle egy ideig. :-D  
Az Aldi után pedig ismét a Michael's-be mentünk, ahol mindent megnéztünk, körbetaperoltunk, és végül nem vettünk semmit. :-D

Michael's

Péntek - itt a vég!
Mármint a hétköznapoknak a vége, ugyanis kezdődik egy újabb hétvége. :-) Bár ha azt vesszük, más szempontból is itt a vég, ugyanis jön FRANKENSTORM (link). Még csütörtök este kaptam egy email-t a területi tanácsadómtól, hogy mik a teendők hurrikán esetén. Én gyakorlatilag ignoráltam a levelet első körben, mert azt hittem, hogy egy általános ismertető, mígnem pénteken reggel anyuka közölte velem, hogy készüljek fel a legrosszabbra. Na akkor újra elolvastam azt az email-t. Ezek szerepeltek benne:

• telefonok és egyéb elektronikai kütyük akkumulátorainak feltöltése
• kocsik teletankolása üzemanyaggal
• nem-romlandó étel beszerzése 
• készpénz felvétele 
• zseblámpák, gyertyák, mécsesek beszerzése
• elegendő gyógyszer beszerzése

Ez a vihar most tényleg nagyon komolynak tűnik, az előrejelzések szerint vasárnap este fog érkezni, és itt lesz kb. szerdáig. A Frankenstorm - vagy ismertebb nevén a Sandy hurrikán jelenleg épp a Bahamákon tombol, és az egész kelti parton végig fog söpörni. Ezúttal nagyon riogatják az embereket, hogy tényleg mindenre készüljenek fel, többek között ezeket állítják (angolul tudók előnyben):
"It's looking like a very serious storm that could be historic."
"Mother Nature is not saying, 'Trick or treat.' It's just going to give tricks."
"The Perfect Storm only did $200 million of damage and I'm thinking a billion this time."
Szóval szép kilátások... Remélem csak nagy feneket kerítenek ennek az egésznek, és nem lesz semmi baj. Mi tényleg felkészültünk, valószínű költözünk is itthonról a nagyiék apartmanjába, mert ott nincsenek fák, amik rádőlhetnek a házra, így sokkal biztonságosabb. Szorítsatok, hogy ne legyen semmi baj! :-)  
   
Ja, és hogy miért szarvas élet a címe a bejegyzésnek (ha esetleg valakinek nem esett volna le)? Írhattam volna púposat is, de az nem hangzik olyan jól... :-D Ugye emlékeztek még, hogy az előző bejegyzésemben említettem, hogy bevertem a fejem, és egy jókora púp (vagy szarv, kinek hogy tetszik :-D) nőtt rá? Na ez a púp / szarv nem tűnt ám el egy nap alatt, ahogy azt én reméltem, hanem szépen megmaradt az egész héten át. Persze az én hibám, mert bármennyire is fájt, nem jegeltem le, így szépen felduzzadt, és először úgy nézett ki, mint egy hatalmas pattanás, majd elkezdett kékülni, zöldülni, sárgulni...
A bizonyíték:

 

Kedden-szerdán-csütörtökön-pénteken

 De már jól vagyok!

  
Na jó, ennyit a hülyeségemről. :-D Ha túléltem a hétvégét, és lesz áramunk (és internetünk!) jelentkezem! :-)

Utoljára együtt és Great Falls

Tudom-tudom, ismét nagyon hosszúnak tűnik a bejegyzésem, de ígérem, hogy ez most nem lesz unalmas, mert nagyon-nagyon sok képet szúrtam be. Ismét szuper hétvégén vagyok túl, remélem élvezni fogjátok a beszámolómat. :-)

Utoljára együtt a sulis osztálytársaimmal... Erről szólt a szombati nap. Már reggel a lányok a kocsimban nagyon szótlanok voltak, mindenki el volt keseredve amiatt, hogy ez az utolsó alkalom, amikor együtt megyünk suliba, és együtt üljük végig azt a 4 és fél órát. Na meg egy kicsit azért is szomorúak voltunk, mert meg kellett írnunk a záró tesztet, és persze nem tanultunk rá. Bár az ismét könnyen teljesíthető volt.
Suli után mind a heten elmentünk a sulihoz közeli egyik étterembe. Ez amolyan megünneplése volt annak, hogy sikeresen teljesítettük a 8 hetes kurzust. Mert bizony 8 hét volt, és iszonyat gyorsan eltelt. Biztos ezt fogom érezni majd az au pair évem végén is. :-) Ha élvezettel csinálunk valamit, akkor az idő is sokkal gyorsabban telik. :-)

Pillanatkép a suliból

Az étteremben szinte mindannyian burgert ettünk, mert a pincérnő azt ajánlotta. Evés közben jót beszélgettgünk, majd ki-ki útjára indult.

 Carolina (Kolumbia), Chouqun (Kína) és Shakira (Svájc)

 Dulce (mexikó), Én, Daria (Németország) és Sara (Spanyolország)

 Burger menü

Utoljára együtt a csapat

Én a spanyol, a német és a kolumbiai lánnyal elmentem egy Krispy Kreme (LINK) nevű helyre, de mivel sikerült tilosban parkolni (és forgalommal szemben), így a spanyol lány csak beszaladt egy óriás doboz fánkért, amit aztán szépen kiosztott nekünk. Mivel én vezettem, én csak itthon tudtam megkóstolni, de nagyon finom volt. Persze anyukám fánkját nem múlja felül, de nem volt rossz, na. :-D

Aztán hazavittem a lányokat, és megbeszéltük, hogy este átmegyünk filmet nézni a német lányhoz. Ezt kb az utolsó pillanatban lemondta, de így is el kellett mennem a spanyol lányhoz, mert a kocsimban felejtette a kulcsait, és azt visszaadtam neki.
Aztán este még nagy üzenetváltásokba kezdtünk Bebével, hogy megszervezzük a vasárnapot. Két üzenet között sikerült lefejelnem az egyik szekrényem sarkát, és nem mondom, hogy nem láttam csillagokat utána, és nem akartam kiabálni, majd sírni, de már jól vagyok. Én, és a szarvam a homlokomon. :-D Na jó, azért annyira nem durva, de tényleg nőtt egy púpom. :-D


A vasárnap - mint általában - ismét csodálatosan telt. Nagyon eseménydús nap volt, szóval lássunk neki a beszámolónak. :-D
Reggel felköszöntöttem anyukámat, mert ugyan nem most volt még a szülinapja, de hétvégére hazament a család, és most volt a közös ünneplés. Jó volt egy kicsit ilyen messziről is a részese lenni az ünneplésnek. :-) Nagy-nagy szerencsémre az ajándékok is időben megérkeztek, amiket küldtem a családnak, így az ajándékbontás sem maradt el. :-)
Skypeolás után összekaptam magam, és már indultam is volna itthonról,  de Bebe küldte a lesújtó hírt, hogy ELTŰNT A PILÓTAKEKSZE, amit velem együtt kívánt elfogyasztani, így kétszer is meggondoltam, hogy egyáltalán útra keljek-e. :-D Na jó, csak hülyéskedek, de a pilótakeksz tényleg eltűnt. Bebével közösen arra a megállapodása jutottunk, hogy valószínűleg a zombik vitték el, és falták fel mindet. Csak aztán nehogy rákapjanak... :-D
Szóval csak elindultam itthonról, hogy felvegyem Bebét. Egy ici-picit késtem, de nemigen vette zokon. :-) Még gyorsan elszaladtunk a közeli Safeway-be (bevásárlóközpont), hogy vegyünk magunknak elemózsiát, Bebe megkukkolta, hogy a kedvenc bankos fiúja éppen dolgozik-e (a válasz talán az ő blogjából kiderül :-D), majd indultunk a Bethesda Great Falls-hoz, hogy túrázzunk egy nagyot.

Na és akkor a túráról szóló képes beszámoló ezen pontján megállnék egy kicsit, hogy beszámoljak az UNDI-FÁNK történetéről. Még a szombati napról szóló részben mutattam Nektek egy képet a Krispy fánkokról. Mivel azokat képtelen voltam megenni szombaton, gondoltam elviszem magammal vasárnap a túrára, mert tudtam, hogy Bebe is odáig van a Krispy-fánkokért. Persze a fánkozás előtt megettük az elemózsiánkat (sajtos stangli amerikai módra), majd következtek a fánkok. Na de miért undi? Hát mert szegények totál összeolvadtak a táskámban, így tényleg nagyon undin néztek ki. De nem gond, megettük így is nagy boldogan:

Ennyit az undi-fánkokról. :-D
A piknik után folytattuk a túránkat:

Na és ez a túránk vége. Megmásztuk a hegy tetejét, csodásan szép volt a kilátás, nagyon jól éreztük magunkat, és rengeteget nevettünk. :-)

A túra után hazamentünk hozzánk, hogy gyorsan átöltözzek. A host családom épp itthon volt, így gyorsan be is mutattam nekik Bebét, majd kaptunk egy-egy isteni finom cupcake-et. Azt betoltuk, majd rá a régebbről megspórolt Sport szeletemet, átöltöztem, és már indultunk is a Montgomery Mall-ba. 

Ott vettünk ezt-azt, én nem lőném le, hogy pontosan mit is vettem, mert a halloween kosztümöm része, de nagyon-nagyon cuki. :-) Majd meglátjátok a halloween-os bejegyzésemben. :-)

Shoppingolás után még enni akartunk egy frozen yoghurtot, de a plázában már bezárt akkorra, így elmentünk a Bethesda belvárosában lévőbe. Egyébként is az a kedvenc helyünk - már csak a csodás lámpák miatt is. :-D

Igen, fagyi is volt alatta... bár nem sok... :-D

A fro-yo után hazavittem Bebét, és egész hazaúton azt beszélgettük, hogy egyáltalán nincs kedvünk megírni a blogbejegyzést a mai napról, de csak meg kéne, mert később már el is felejtjük a dolgokat, és csak még inkább nem lesz kedvünk hozzá. Aztán Bebe megígérte, hogy ő megírja, amint hazaért - még én sem tudom betartotta-e az ígéretét. Amint látjátok, én megírtam. :-) Szóval ahogy hazajöttem, beszélgettem egy kicsit a host családommal, majd lejöttem blogbejegyzést írni. :-)

Remélem élveztétek a beszámolómat, én igyekeztem jól megírni, és jó sok képpel gazdagítani. Nagyon jól éreztem magam Bebével, nagyon-nagyon sokat nevettünk együtt (talán még hasizomlázam is lesz holnap?), és nagyon nincs kedvünk hétfőn dolgozni. De egy újabb hét kezdődik, amely ismét nagyon gyorsan el fog telni, és ismét jön a fantasztikus hétvége. :-)